Piros Pirula Project - Morzsi története
Előzmény..
https://embers-eg.webnode.hu/news/piros-pirula-project-intro/
https://embers-eg.webnode.hu/
https://embers-eg.webnode.hu/
https://embers-eg.webnode.hu/
https://embers-eg.webnode.hu/
https://embers-eg.webnode.hu/news/piros-pirula-blog-a-kommunista-ugynok-techno-reneszansza/
Sok évvel ezelőtt, amikor még szüleimmel laktam,
volt egy középtermetű zsemleszínű kutyánk. Úgy hívták, Morzsi.
Igen. Elismerem. A névválasztás nem vallott fokozott kreativitásra részünkről. Hát, ez van. Így sikerült...
Úgy a száznegyvenedik Morzsi lehetett a körzetben szegény, ráadásul pont ő volt az, aki még csak nem is hallgatott a becses nevére. Ha ordibáltál neki, már rég az összes Morzsi odajött hozzád a környékről, amikor ő még csak rád se bagózott. Valahogy nem nagyon lehetett neki parancsolgatni...
Ma már úgy látom, kicsit talán olyan volt, mint én, ebből a szempontból. Nem szerette, ha dirigálnak neki.
Hallottam is valahol, hogy gyakori, hogy a kutya átveszi a gazdája tulajdonságait. (Vagy fordítva mondták? Már nem emlékszem pontosan, de így vagy úgy, kutya és gazdája egy idő után elkezdenek hasonlítani egymásra, ez tény!)
Szóval ezt a Morzsi kutyát gyakran vittük el hosszú sétákra, és gyakran kivittük a közeli erdőbe is. Nagyon szerette ám az erdőt, mint egy porszívó szippantotta magába az illatokat, teljesen felajzott tőle. Azt hiszem félig-meddig vadászkutya lehetett (ismeritek, az a "kotorék" fajta), gondolom valamelyik szülő révén, mert persze nem volt fajtiszta szegény, egyszerű "korcs" volt a lelkem, egy keverék, akit a menhelyről mentettünk ki annak idején. De én megmondom őszintén, hogy sokkal jobban is szerettem a keverék kutyákat akkoriban (ha lenne kutyám, most is azt tartanék), mert a fajtiszta kutyákkal az volt a tapasztalatom, hogy gyakran mintha teljesen "pszichopaták" lettek volna!
Nem tudom, másnak milyen tapasztalata van velük, nem kizárt, hogy ez csak az én személyes tapasztalatom... De itt a szomszédnak is például egy ilyen törzskönyvezett hatszoros kitüntetett díjnyertes fajkutyája van, de hát az totál idegbeteg kérem, egyfolytában nyüszít és széttép mindenkit, akihez hozzáfér.
No persze egy-két tapasztalatból nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni, és mint mindig, minden tisztelet a kivételnek... de azt gondolom, talán lehet valami ebben, hogy a "túl tiszta" vérvonal, a belterjes tenyésztés, egy bizonyos számú generáció után mintha pszichológialag instabil egyedeket eredményezne. Nem?
No csak azért. Mert amióta kicsit "belátok a színfalak mögé" szoktam is ezen néha gondolkozni. Végül is ez a jelenség, ha tényleg létezik, már önmagában megmagyarázhatná ezeknek az évszázadok (vagy évezredek?) óta belterjesen házasodó dinasztiáknak a szokatlan, abszolút empátia-mentes, mondjuk ki, "teljesen beteg" viselkedési mintáit. Szóval megmagyarázna sok mindent, és a magyarázathoz ez esetben még csak nem is kellene semmilyen "hüllő genetika", vagy ilyesmi. Pusztán a belterjes tenyésztés okán...
No de ez most csak amolyan lábjegyzetként jutott eszembe. Ez a történet kérem Morzsiról szól, és nem holmi bankárdinasztiákról, úgyhogy ne is foglalkozzunk most velük!
Szóval az történt, hogy egyik alkalommal, mikor Morzsit vittük az erdőben, és én szokás szerint lekapcsoltam a pórázról - mert hát az erdőben, ahol úgysem jár senki, néha levettük a pórázról, hadd szaladgáljon kicsit, általában nem is volt belőle probléma - de egyik alkalommal, már úgy esteledett, amikor Morzsira már szerettem volna visszatenni a pórázt, hogy induljunk meg hazafelé, amikor Morzsi megérezhetett valami illatot, vagy én nem tudom mitől, de elkezdett szaladni, de mint akit puskából lőttek volna ki, nyíl egyenest elfelé tőlem, be az erdő sűrűjébe.
Ment a kiabálás, füttyögés... "kutyi-kutyi"... próbáltunk mindent, de semmi! Az csak szaladt, szaladt, egész amíg el nem tűnt a horizonton.
Persze még utána egy jó darabig próbáltuk keresgélni, hívogattuk, de egy fél óra múlva már egész sötét kezdett lenni, úgyhogy nem volt mit tenni, haza kellett indulnunk... méghozzá Morzsi nélkül. A kutyus, akit annyira megszerettünk, bizony ott maradt a sötét, hideg erdőben. Volt is nagy szomorkodás aznap estére...
Gondolom az eset egyáltalán nem egyedi. Százával, ha nem ezrével veszítenek el kedvenc háziállatokat az emberek szerte az országban, nap mint nap. Mindig látom ezeket a fára, buszmegállóra, stb. kiragasztott fényképes körözvényeket, "magas jutalommal a megtalálónak"...
Hogy mekkora hányaduk kerül meg? Nos, azt nem tudom.
Én csak azt tudom, hogy nálunk két nap múlva csörgött a telefon, és hívtak minket, hogy valaki megtalálta Morzsit. Egy fickó megtalálta az autóút mellett, pár kilométerre onnan, ahol elveszett a dög. Kicsit megviselt volt szegény, és volt rajta néhány sérülés (elképzelésem sincs mitől) de megúszta maradandó károsodás nélkül. Volt is nagy öröm, rendben hazakerült és onnantól egyébként sokkal szófogadóbban is viselkedett.
Tehát képzeljétek, Morzsi röpke két nap múlva meglett, és még csak ilyen fényképes papírokat sem kellett kiragasztgatnunk a környéken. Semmit nem kellett tennünk!! Mit gondoltok, ez hogyan lehetséges?
Tessék. Ki mire gondol? Várom a tippeket.
Hogyan lehetséges, hogy Morzsi megkerült, méghozzá ilyen gyorsan? Anélkül, hogy bármit is intézkedtünk volna?
Nos, akkor elárulom a nagy titkot. Morzsi megkerülésének titka egy fantasztikus emberi találmányban leledzik, melynek hatékonysága valami fenomenális, miközben egyszerűsége szinte húsbavágó...
és amit sokan csak úgy hívnak: "biléta"!
Igen, kérem, arról a pici fémlapocskáról beszélünk, amit a kutyus nyakörvére lehet csatolni, tudjátok, mint egy medált szoktak a nyakláncra, és amibe (akkori forintárfolyamon) mondjuk ötszáz forintért egy kedves nyugdíjas bácsi belegravírozta ezeket a számunkra oly kedves betűket, hogy "MORZSI". A lapocska hátoldalába pedig egy hétjegyű számsort faragott...
Gondolom már kitaláltátok... a telefonszámunkkal.
Nos, ez a fantasztikus találmány - ami mint azt mondottam, akkori árfolyamon olyan bruttó nyolcszáz forintunkba került - lehetővé tette ezt a dolgot, hogy ha Morzsi bárhol, bármilyen körülmények között netán elvészne, és később valaki ember fia mondjuk megtalálja... - JÓ, elismerem, leszámítva néhány extrém esetet, amit biztos ki lehet találni ha nagyon akarok, mondjuk egy farkas üldözőbe veszi, és pont leharapja a nyakáról a nyakörvet, vagy teszem azt pont egy biléta-tolvaj banda portyázik a környéken, és pont őt befogják, és ellopják a bilétáját, hogy eladhassák három forint ötvenért a helyi MÉH telepen... -
Szóval néhány extrém helyzettől eltekintve, amit biztos ki lehetne találni,
ez a kis bruttó nyolcszáz forintos találmány, amit bemutattam, gondoskodik róla, és persze már húsz évvel ezelőtt is kiválóan gondoskodott róla,
hogy ha a kutyád elvész, és megharap valakit, akkor van kit felhívni, hogy a jószág be van-e oltva, stb. És még haza is tudja juttatni a becsületes megtaláló. Ha akarod még azt is belevésheted, mennyi jutalmat adsz a megtalálónak...
Szóval ez a kis nyolcszáz forintos találmány, lássuk be, mindezt tudja, és persze már évtizedek óta tudja, és hatékonyan kezeli ezt a problémát!
Érdekes módon... mégse tette senki hatóságilag kötelezővé ezt a találmányt, és senki nem írta elő valami rendeletbe, hogy holnaptul márpedig minden kutya nyakába kötelezően kell tenni egy névvel, telefonszámmal ellátott bilétát!!
Senki nem tette ezt kötelezővé. Pedig bizony sok problémát megoldott volna, sok-sok évtizeden át... - Mégis miért nem? Miért nem lett ez KÖTELEZŐ?
Hogyan lehetséges, hogy ezt a roppant olcsó, és roppant hatékony megoldást senkinek nem jutott eszébe kötelezővé tenni?? Hmmmm. Vajon mi lehet ennek az oka?
Várj! Lehetséges? Esetleg.... Elképzelhető.... hogy az,
hogy nincs olyan hatóság ma Magyarországon
- de sehol az egész nyomorult világon -
AHOL NE SZARNÁNAK MAGASRÓL ARRA, HOGY AZTÁN NEKED MEGKERÜL-E A KUTYÁD HA ELVESZÍTED VAGY SEM??!!
Sajnálom. Elnézést kérek.
Azt hiszem egy kicsit megint elveszítettem a jómodoromat. Pedig tényleg nem akartam kiabálni.
Csak hát, tudjátok, épp most jöttem fel az utcáról, ahol emberekkel beszélgettem, és most egy kicsit olyan lilás árnyalatú a fejem...
Végeztem egy kis gerilla-közvéleménykutatást. És ennek során végig kellett hallgatnom - egyébként egész értelmesnek tűnő emberek - érvelését arról, hogy miért jó ez a rendelet, hogy jan 1-től minden kutya bőre alá kötelező a mikrochip beültetése öt vagy hatezer forintért (amit te fogsz kifizetni!), és hogy hogyan lesz ettől kevesebb a veszedelmes kóbor kutyák száma a városokban...
Nem, ilyenkor tényleg nagyon nehéz újra összeszednem magam. Szóval nem tudom, mikor jön a "tudatosságváltás"... de lenn az utcán én ma még nem találkoztam vele...
Szóval hogyan lesz attól jobb a helyzet, hogy mostantól, ha egy kutya nincs "megcsippelve", akkor az állatorvos nem olthatja be veszettség ellen? De most komolyan? Szerinted ez mennyit javít mondjuk a veszettségi statisztikán?
Pont olyan ez, mint a kerékbilincs, pont annyira intelligens egy találmány.
"Hű, beállt a tilosba, akadályozza a forgalmat, nem lehet tőle közlekedni! Mit csináljunk vele?"
"Megvan! Zárjuk oda az ajtóját, hogy ne is tudjon odébbállni vele! Hehhehhe. Most jól megmutattuk neki!"
Szóval évtizedek óta senki nem próbálta törvénybe iktatni, hogy alkalmazz valamilyen módszert a kutyád azonosítására, pedig lehetett volna. De eddig rád bízták, használsz-e bilétát, vagy nem. (És ez szerintem így is van rendjén, én ugyanis ellenzek mindennemű "kötelező" dolgot, ami elő akarja írni nekem, hogy én hogyan, milyen formában kezeljem a saját problémámat.
Mert ha nincs rajta biléta, az az én problémám, kérem. Annyi, hogy viselnem kell e következményeket, hogyha mondjuk elvész a kutyám, akkor például a sintér szabadon kilőheti, ha nem tudja megállapítani, és nincs kitől megkérdeznie, hogy be van-e oltva, stb...)
Szóval emberek ebben a mai világban még mindig elhiszik, hogy egy ilyen rendelet azért születik, mert a parlament politikusainak vagy a brüsszeli bürokratáknak álmatlan éjszakáik vannak amiatt, hogy mi lesz a te kis morzsikáddal, ha egyszer véletlenül kibújik a nyakörvből és elszalad...
vagy ha utána megharap valakit??
Na jó, befejeztem. Nem is idegesítem magamat tovább.Inkább megyek, megiszok egy nyugi teát. Valami macskagyökér van benne. Attól le szoktam nyugodni.
De tényleg... Vajon meddig kell elmenjenek ezek a rendeleteikkel, és az előírásaikkal, hogy az emberek végre húzzanak egy vonalat, és azt mondják "na jó, akkor most eddig volt és ne tovább!"
https://pirospirula.blogspot.hu/2012/12/morzsi-tortenete.html?utm_source=BP_recent
Téma: Piros Pirula Project - Morzsi története
Nincs hozzászólás.