A 2012-es esztendő jelentős mérföldkőnek bizonyult a magyar múlt feltárásának útján. Az a háttérben folyó kutatás, amely az azt megelőző tíz évben kisebb-nagyobb intenzitással ugyan, de folyamatosan zajlott, végre elkezdte meghozni a gyümölcsét. A sok-sok gondolat, ami az évek során megindult bennem, ekkorra érett be. A kérdések, a kételyek és a látszólag egymásnak is ellentmondó adatok özönéből ekkorra kezdett kirajzolódni valami értelmes, valami logikus és ugyanakkor borzongtatóan magasztos: az eltagadott magyar múlt. Ennek körvonalai még homályosan derengenek, de máris konzisztens és koherens képet rajzolnak kárpát-medencei történelmünk kezdeteiről.

2012 tavaszán az addig háttérben zajló kutatások egy debreceni konferencián tartott előadásnak köszönhetően váratlanul előtörtek a színfalak mögül és utat követeltek maguknak a nyilvánosság felé. A fogadtatás még engem is meglepett. Számtalan meghívást kaptam, rengeteg előadást tartottam, az Interneten vezetett blogom látogatottsági mutatója az egekbe szökött. Tucatszám kaptam a lelkes és bíztató leveleket a világ minden részéről. Abban az időben szinte havonta rukkoltam elő újabb és újabb tanulmányokkal, melyek eredményeként 2013 tavaszára megjelenhetett a Szkítiától Maghrebig – A kitalált középkoron túl... c. könyvem.

Egy rendkívül termékeny és rendkívül túlfeszített időszak volt ez, melynek végére bizony rendkívüli módon elfáradtam. Úgy éreztem eljött az ideje, hogy újra háttérbe húzódjak, átengedjem a terepet másoknak s inkább választott szakmámra, a szoftverfejlesztésre koncentráljak. Egyetlen vágyam az lett, hogy jöjjön végre valaki más és vegye át a stafétabotot tőlem. Tavaszra tehát szépen lassan elapadtak az új gondolatok, elmaradtak a nagy felismerések, a kutatások minden szempontból holtpontra jutottak. Ekkor azonban teljesen váratlan irányból érkezett egy lökés, mely a kutatásoknak új lendületet adott.

Történt ugyanis, hogy ez év nyarán egy rendkívül különös hangzású magyar nemzetségnévbe futottam bele. Ez a nemzetségnév pedig nem más volt, mint a Gutkeled. Hogy hogyan és mi módon került ez a nemzetségnév vizsgálódásaim célkeresztjébe, az egy külön történet. Most legyen elég annyi, hogy e név a fiam által elkezdett családfakutatások során merült fel, egészen pontosan a Gutkeled nemzetségből származó Csatári család kapcsán. A fiam anyai nagyapjának édesanya viselte ezt a családnevet. Az első gondolatom az volt, hogy én ezt a nemzetségnevet mintha már hallottam volna valahol. Kis gondolkodás után eszembe jutott Alvinczi Eduárd története Krúdy Gyula A vörös postakocsi c. regényéből. Akik a regényt olvasták bizonyára emlékeznek, hogy Alvinczi Eduárd de genere Gutkeled száz szivart ajándékozott annak az orosz tudósnak, aki a Gutkeled nemzetség eredetének rejtélyét megfejtette. Apropó, rejtély! A Gutkeledekkel kapcsolatos további vizsgálódásaimnak akár a mottójául is választhatnám e szót: rejtély. E nemzetség eredetét ugyanis valami különös és megmagyarázhatatlan titok lengi körül, s valószínű, hogy épp ez a titok ihlette Krúdyt is regényének írásakor.

Fölkeltette tehát a kíváncsiságomat ez a rejtélyes Gutkeled család, és elhatároztam, hogy lehetőségeimhez mérten megpróbálok mindent megtudni róluk. S mit tesz manapság az ember, ha valamiről többet szeretne megtudni? Természetesen rákeres az Interneten. A Wikipédia a Gutkeled nemzetség ismertetését a következőképp kezdi:

„A Gutkeled (Guthkeled, Gút-Keled, Gut-Keled, Cletgud) nemzetség leszármazottai évszázadokon át vezérlő férfiakat, erős asszonyokat, sőt fejedelmeket adtak Magyarországnak.”

Vezérlő férfiak, erős asszonyok, sőt fejedelmek! Jól jegyezzük meg mindezt, mert a fejezet végére pontosan érteni fogjuk ennek okát! Tovább olvasva a Wikipédia beszámolóját, e meglehetősen termékeny nemzetség sok szerteágazó hajtásáról is képet kaphatunk:

„A nemzetség két főágra, a majádi és a sárvármonostori főágra oszlott, amelyből hét ág, végül 30 nemesi család származott. A két főág és a hét ág:

Sárvármonostori főág Apaj - István bán-ág      Málcai család      Bacskai család      Butkai család      Csatári család      Ráskai család      Raszinjakeresztúri család           raszinjakeresztúri Bocskai           raszinjakeresztúri Apajfi      Márki család      Anárcsi család           anárcsi Tegzes           anárcsi Nyíri

Várdai ág Ez az ág a sárvármonostori főág egyik leggazdagabb és legelőkelőbb hajtása volt. Ehhez az ághoz tartozott I. Pelbált fia Pelbárt, aki 1250-ben Sárvármonostor kegyurai között foglalt helyet. 1264-ben Gacsályon lakott. I. Pelbárt unokatestvére volt Mihály, a Várday család őse. Fiai Aladár és László voltak, akik 1250-ben Sárvármonostor helyreállításán fáradoztak. Aladár unokája János, 1330-ban Szamosbecset nyerte Druget Vilmos szepesi és abaújvári főispántól, de ezt 1334-ben vissza kellett adnia. 1333-ban megvette Pete helység negyedét a Balkányiaktól, ettől kezdve a Várdai család mindegyre több birtokot szerzett Szatmár vármegyében is.      Várdai család      Kenézi család      Anárcsi család

Farkas-ág      Atyai család      Szemesi család      Balkányi család      Daróci család      Guti család           Ország (Guti) család

Tiba-ág      Gacsályi család      Rozsályí család           Kun család      Atyai család      Apagyi család

Majádi főág Bátori ág      Báthori család      Szakolyi család      Zeleméri család Egyedmonostori ág      Adonyi család      Perbárthidi család      Diószegi család      Dobi család

Lotárd-ág      Amade család      Marcaltövi család      Felsőlendvai család      Maróti család

Egyes tagok      Bélyi család”

A Gutkeled nemzetség tehát két főágra, hét ágra és harminc nemesi családra oszlott. E harminc nemesi család a történelem során olyan férfiakat adott a nemzetnek, mint Báthory István erdélyi fejedelem, akinek uralmához az Erdélyi Fejedelemség első virágkora köthető, és akit a lengyelek egyik legnagyobb királyukként tartanak számon. Szintén a Gutkeled nemzetségből - annak Majádi főágából - származott Dobó István, az egri vár hős kapitánya, aki maroknyi seregével megállította a sokszoros túlerőben lévő oszmán hadsereget. Édesanyja révén Gutkeled volt I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, és természetesen fia II. Rákóczi Ferenc is. De Gutkeled volt Gróf Zichy István tárnokmester, és nem utolsósorban a költőóriás: Ady Endre. Jó bizonysága a Gutkeledek kiválóságának és példás hűségének IV. Béla királyunk 1248-ban kelt oklevele, melyben Gutkeled nembeli István nádort, szlavón bánt és Stájerország kapitányát „szívünk szerint való férfinak” mondja, aki „nem romboló, hanem építő, nem tékozló, hanem gyűjtő lesz, nem is pusztító, hanem inkább eredendő hűsége és bölcsessége révén nagyszerű megőrző”.

Nem csoda tehát, ha e nemzetség – mely véletlenek sorozata folytán került vizsgálódásaim célkeresztjébe – egyre inkább fölkeltette a figyelmemet. Minél többet tudtam meg róluk, annál jobban emésztett a kíváncsiság: Mi a magyarázat példátlan kiválóságukra? Mitől olyan rejtélyes az eredetük? Miben áll az a titok, amely e nemzetség történetének ködbevesző kezdeteit körüllengi? Történt aztán, hogy egyik alkalommal, a Képes Krónikát olvasgatva a következő szavak jöttek elém:

„Gutkeled nemzetségéről sokat beszélnek, bizonyos azonban, hogy Péter király hozta be őket segítségül, amikor Henrik császárhoz menekült. A svábországi Stauf várából eredtek, ahonnan Frigyes császár is származik. Ez a nemzetség Svábország főembereiből való, örökségükre ugyan szegények, de említett hazájukban derék, hatalmas emberek. Gutkeled nemzetsége Salamon király, László és Géza hercegek idejében emelkedett fel. E nemzetség ugyanis akkor két részre szakadt, egyik a hercegekkel tartott, másik Salamonnal; kiváltképpen Videt emlegetik ebből a nemzetségből, akit - mint mondják - Salamon magasztalt fel.”

Amikor ezeket a sorokat olvastam teljesen összezavarodtam. Péter király hívta volna be a Gutkeledek őseit Magyarországra? Orseolo Péter, aki a magyar történelem talán leggyűlöltebb németbarát uralkodója volt? Aki uralkodása során a Német-római Birodalom hűbéresévé tette az országot? Aki Henrik császár aktív támogatásával és külföldről behívott német zsoldosok segítségével harcolt igaz magyarok ellen? Csak hogy jobban érzékeljük miféle király volt Péter, idézzük fel szavait a Képes Krónika idevágó szakaszából:

„Ha valameddig még élek, Magyarországon mind a bírákat, a méltóságos és tekintetes, valamint az alsóbb rendű embereket, a századosokat, falunagyokat és mind a főembereket, a hatalomviselőket németekből rendelem, idegenekkel töltöm meg ezt a földet, és teljességgel a németek hatalmába adom (,,.). Ez a név: Magyarország, abból származik: Nyomorország, hát hadd nyomorogjanak.”

Így olvastuk tehát Péter király szavait: „...idegenekkel töltöm meg ezt a földet, és teljességgel a németek hatalmába adom”. Ezek között a Péter által külföldről behozott németszívű lovagok között foglalt volna helyet a Báthoryak, Rákócziak, Zichyek és Dobók őse? ... Hát elképzelhető ez? … Gondolom a Kedves Olvasó is érzi, hogy mi volt az a nagy ellentmondás, amely további kutatásokra sarkallt. Sehogy sem fért a fejembe a dolog. Különösen a Képes Krónika következő szavai hintették el bennem a gyanú morzsáit:

„Gutkeled nemzetségéről sokat beszélnek, bizonyos azonban...”

Amikor valaki „szóbeszédekkel” szemben „bizonyosságokat” fogalmaz meg és kinyilatkoztat, az mindig gyanús. Arról nekem Anonymus jut eszembe, aki a „regősök csacsogó énekét” semmire sem tartván elhintette a későbbi akadémikus dogmák morzsáit. Aki így jár el, az a tiszta forrásból származó hagyományokat az akadémikus spekulációk hazugságával váltja fel. Kínozni kezdett tehát a kérdés: Vajon mik lehettek azok a szóbeszédek, amelyekről a Képes Krónika írója „bizonyosságokkal” igyekezett elterelni a figyelmet? És vajon miért állt érdekében elfedni az autentikus emlékezetet? Kik voltak valójában a Gutkeledek és honnan származtak?

Ugyancsak gyanúsnak találtam a fenti idézet következő apró részletét is:

„örökségükre ugyan szegények”

Örökségükre szegények? ... Nos, Kovacsóczy Farkas (1540–1594) nem éppen egy „örökségére szegény” képet fest föl a Gutkeled nemzetségből származó és éppen erdélyi fejedelemmé megválasztott Báthory István őseiről, amikor a következőket írja:

„S ámbár a hely nagyon alkalmasnak látszik arra, hogy családod rég és nemes voltáról elmondjam azt, amit említettem, mégis, mivel annak régi volta és tündöklése mindenki előtt ismert igazság, feleslegesnek tartottam, hogy megálljak közismert dolgoknál. Hiszen ha vissza akarjuk vezetni nemzetségednek eredetét a kezdetig, egészen Jupiterig kell elmennünk, mint a Cecropidáknak. Ha azt is elszámlálnánk, hogy ez a család hány vezért és félistent adott nekünk mindig, istenem, híres férfiakból mekkora névsort nyerhetnénk.”

Vagyis figyeljük meg: vezérek, félistenek és Jupiter! ... Valóban ilyen volna egy „örökségére szegény” nemzetség? Ilyen volna egy Péter király által a magyarok ellen behozott sváb család? Aligha. Mindezen ellentmondások tehát elhintették bennem a gyanút, hogy a Gutkeled nemzetség eredetét szándékosan ferdítették el, és e ferdítés nem csupán holmi modernkori akadémikus manipuláció, hanem egészen krónikáink keletkezésének idejére nyúlik vissza. De vajon miért állt volna érdekében ilyet tenni krónikásainknak, akik Árpád-házi szent királyaink számára írtak történelmet? A válasz – mint majd látni fogjuk – benne rejlik a kérdésben.

Miután szembesültem mindezen ellentmondásokkal megnéztem, hogy milyen közismert elméletek léteznek e nemzetség eredetével kapcsolatban. Az egyik fontos forrás, ami a kutatásaimhoz nagy segítséget adott a Gut-Keled Nemzetség Egyesület által üzemeltetett https://www.gutkeled.hu címen elérhető honlap volt, ahol számtalan hasznos adalékot találtam kutatásaimhoz. A másik forrás Pénzes Szabolcs kitűnő tanulmánya volt, melynek címe: Alvinczi Eduárd tévhite, avagy a Gutkeled nemzetség eredete a családi hagyományokban. Vegyük tehát sorra, melyek ezek a főbb elméletek:

Az első elmélet a szarmata-jazig származás tézise, melyről mind Pénzes Szabolcs tanulmánya, mind pedig a Gut-Keled Nemzetség Egyesület honlapja beszámol, s amely valószínűleg Báthory István lengyel királysága kapcsán vált népszerűvé:

„Leonhardus Uncius (1550 e.–1584 u.) erdélyi szász humanista költő a Poematum libri septem de rebus Ungaricis Leonhardo Uncio Transylvano auctore (Cracoviae, 1579) című, a magyar történelemről írott verseskötetében Báthoryt [Báthory István lengyel királyt] félig-meddig lengyel származásúnak állítja be. Őseit a Kárpát-medencében a népvándorlás során megtelepült jazigokban (jasiges) jelöli meg, ezek pedig a kor hiedelme szerint a szarmaták egyik ágához tartoztak, ilyen módon a lengyel szarmatizmus eszmekörébe kapcsolódhatott be Báthory alakja, s a lengyel nemzeti párt még inkább magáénak érezhette őt.”

Leonhardus Uncius tehát a Gutkeledek őseként azt a szarmata-jazig népet nevezi meg, amelyről a Médek királya c. fejezetben mi magunk állapítottuk meg, hogy szintén Attila népe volt és a hunokkal együtt harcolt Róma ellen. E szarmaták voltak azok, akik a későbbi Lengyelország középnemesi rétegét alkották. Leonhardus Uncius tehát szembehelyezkedik nemzeti krónikáink közlésével, említést sem tesz Henrik császárról, sem annak csatlósáról, Orseolo Péterről. De nem említi meg Stof várát sem, és nem tud semmiféle onnan származó sváb családról.

Hozzá hasonló véleményt fogalmazott meg évszázadokkal később Dr. Karácsonyi János is, aki A magyar nemzetségek című könyvében a Gutkeledek állítólagos német eredetéről így ír:

„Ezek azonban mind csak tapogatódzások, esetleg a biztos tudás hiányának palástolgatásai. (...) Német eredetnek sem a legrégibb és kedvteléssel használt személynevekben, sem a nemzetség ősi birtokainak helyneveiben nincs nyoma, sőt ellenkezőleg a sopronmegyei, ma közönségesen Margarétának és Trausdorfnak hívott helységek, míg e nem tagjai bírták, Majád és Dorog nevet viseltek.”

Karácsonyi tehát úgy véli, hogy krónikáink sváb eredetelmélete csak tapogatózás és a biztos tudás hiányának palástolgatása. Ezzel szemben világosan kimondja: „Német eredetnek (...) nincs nyoma”.

E két forrás (Leonhardus Uncius és Karácsonyi János) tehát megerősített azon gondolatomban, hogy a Gutkeled nemzetség krónikáink által közölt sváb eredetelmélete alapvetően téves. S mivel krónikáink e nemzetség eredetét egyenesen a magyar történelem leggyűlöltebb németbarát uralkodójához kötötték, valószínűleg egy szándékos ferdítésről lehet szó. Ez a ferdítés pedig – mint minden egyéb szándékos történelmi csúsztatás – valamilyen hatalmi érdeket szolgálhatott. Viszont még mindig nem volt világos számomra, hogy kinek és miért állhatott volna érdekében egy középkori magyar nemzetség eredetét megmásítani.

A következő elmélet, amelyet a Gutkeledek eredetét vizsgálva górcső alá vetettem Bethlen Farkas nevéhez köthető, aki a Báthory István uralkodása c. munkájában így ír:

„Ennek a családnak az eredetét egyesek régebben Bathustól, Pannónia királyától vezették le, akitől az idők során a Bathok vagy Balthák családja származott. Mert Baltha gót nyelven merészt jelent, (magyarul Báthor); innen származott Alarik, a vizigótok királya, az ő halála után pedig Ataulf hasonlóképpen a vizigótok királya lett. Hogy ezek milyen nagyhírűek voltak, Bonfinius tanúsítja. Az ő utódaik kedvezőtlen körülmények miatt Alemanniába költöztek. Innen az ugyanebből a nemzetségből származó vazenburgi Vencellinus Szt. István király alatt visszatért Pannóniába (...) és oly jó viszonyba kerül vele, hogy a pannóniai (dunántúli) nemesség feje lett, s méltónak mutatkozott arra, hogy az isteni királynak Kupa [Koppány] az utolsó somogyi vezér elleni hadjáratában az egész sereg fővezére legyen.”

Ez volt kutatásaim során az a pillanat, amikor először merült fel bennem egy különös sejtés, egy megfoghatatlan, s egyelőre kellő alappal még nem bíró baljós gyanú. Bethlen Farkas ugyanis a Gutkeledek eredetét nem máshoz vezette vissza, mint a baltok nemzetségéből származó gót Alarikhoz! Aki azonban az előző fejezeteket figyelmesen elolvasta, az pontosan tudja, hogy mind a gót történelemmel, mind pedig magával Alarikkal igen súlyos problémák vannak. A nagy ciklus c. fejezetben én magam írtam le a következő gondolatokat:

„...eltelt tíz esztendő és az egyre gyűlő adatok, az időközben megértett összefüggések engem is meggyőztek: olyan nép, hogy »gót« valójában sohasem létezett. Akiket a kutatás gótnak gondol, azok Attilával érkezett hunok. (...) Miután tehát magam is beláttam, hogy a gótok alatt valószínűleg hunokat kell érteni, hirtelen minden gótokkal kapcsolatos információ, minden gótok cselekedeteiről szóló közlés gyanússá vált.”

Alarik személyének Gutkeledekkel kapcsolatos említése tehát rendkívül elgondolkodtatott. Hiszen tíz évvel ezelőtt A magyar krónikák és a kitalált középkor c. könyvemben én magam mutattam ki, hogy Alarik valójában Attila király 44 évvel korábbra datált másodpéldánya. Még azt is észrevettük, hogy a fonákírás jelenségén keresztül Alarik neve Attila királyi titulusának feleltethető meg: ALARIK visszafelé KIRALA. A baltok nemzetségének emlegetése ugyancsak rendkívül különös, hiszen láttuk, hogy ez a balt név abból az ősi peleku-parathu-partha szóból vezethető le, amelyből a párthusok neve is származik. A baltok nemzetségéből származó gót Alarik tehát valójában nem más, mint a pártusok nemzetségéből származó hun király, Attila! Amikor Bethlen Farkas a Gutkeled nemzetség kapcsán a gótokat emlegeti, a baltok nemzetségéről beszél és Alarikról szól, akkor mindezzel akaratlanul is Attilához köti eredetüket. Ez volt az a pont, ahol megértettem: a téma, amelytől már egy ideje szabadulni szerettem volna, újra rám talált és nem ereszt.

A következő elmélet, amelyet megvizsgáltam a besenyő származás elmélete volt. Kállai István és Dr. Kovács Béla Tarnaszentmiklós évszázadai c. munkájukban így írnak:

„Nem véletlen viszont a Gútkeled és az Oltumán név újbóli összekapcsolódása. (...) A honfoglalás után a X. században letelepülő kabar-besenyő vagy korai kun népcsoport vezetőjének nevét őrzi az Oltumán név, emellett még a Jeruka, Kocsordos (Kuchurd családnév) határnév is. A német Gútkeled és a besenyő-kabar Oltumán családok között a kapcsolat a korai időkben házasság útján jöhetett létre, mint az Aba Sámuel és az Árpád-házból származó anyja vagy felesége révén. Sajnos a tatárjárás előtti írásos emlékek hiánya miatt csak feltételezésekre szorítkozhatunk.”

A Gút-Keled Egyesület honlapja mindehhez a következő gondolatokat teszi hozzá:

„A Gutkeledek a besenyő Tomaj nemzetség egyik ága. A Tomaj nemzetség alapítója Thonuzóba besenyő vezér leszármazottai a Talmács törzsből. Anonymus szerint a besenyők Kunországból érkeztek Taksony vezér behívására 950-es évek második felében a Kárpát-medencébe. Feladatuk a határőrizet és testőrség a királyi udvarban. Ha Orseoló Péter kíséretében testőri feladatot látták el, azt a Szent Korona nevében és nem csatlósaként tették. Tény, hogy Orseoló menekülésekor Székesfehérváron úgy ölték meg, hogy a Gutkeledek nem voltak ott és ez nem törte meg karrierjüket, dinasztiát alapítottak. Alapvetően az ősi (őskeresztény) Táltos vallás hívei voltak, de az általuk alapított településeken biztosították a római katolikus vallásgyakorlást, ahogy Tonuzóba sem tért át, de gyermekei már felvették a római katolikus vallást.”

Ugyancsak a Gutkeledek besenyő származásának elméletét vallja Fehér Mátyás Jenő is, aki a Besenyő őstörténet c. munkájában a következőket közli:

„Birtokosok voltak az egyik csallóközi Karcsán a besenyő eredetű, vagy legalábbis igen szoros besenyő kapcsolatokkal bíró Gut-Keledek is. (...) A Rába partjától a Tátra havasaiig végighúzódó besenyő határőrláncolatnak vezető nemzetségei a Csór, Ete, Gut-Keled, Ják, Kacsics, Kartal, Káta, Osl, Szák, Szécs, Tomaj és a Vezekény, és talán a Zsadány voltak.”

A besenyő származás elmélete tehát – hasonlóan a korábban megismert szarmata és a gót eredetelmélethez - a Gutkeledek történetét egy teljesen más kontextusban tárgyalja, mint amelyben azt nemzeti krónikáink teszik. Ugyanakkor e számtalan egymásnak látszólag homlokegyenest ellentmondó elméletnek van egy közös vonása. Valamilyen formában mind a hunokhoz és Attilához vezet vissza bennünket. A szarmatákkal kapcsolatban láttuk, hogy ők is Attila király népe voltak, hiszen Attila Képes Krónikából megismert királyi titulusában a „médek királya” cím éppen rájuk vonatkozott. A baltok nemzetségéből származó gót Alarik emlegetése szintén Attilához vezet bennünket. De bizonyos értelemben még a besenyőelmélet is Attilára mutat. Ennek részletes kifejtése túlmutatna jelen tanulmány keretein. Most legyen elég annyi, hogy Kánnai Zoltán már hosszú évekkel ezelőtt kimutatta, hogy a Kárpátok keleti előterében élő és archaikus magyar nyelvet beszélő csángó népcsoport valójában a besenyők leszármazottja. Annak a térségnek pedig, amelyben ez a csángó-besenyő népcsoport él, az általánosan ismert megnevezése: Moldva vagy másképp Moldova. Éppen ez a Moldva – Moldova név volt az, amelyről a Bárdosok utódai c. fejezetben a következőket írtam:

„Vessük tehát vizsgálat alá a MOLDÁV illete MOLDOVA elnevezéseket! Ez a szó két részből tevődik össze: »MOLD« és »ÁV« vagy »OVA«. A szó végi »ÁV« vagy »OVA« végződés már jól ismert előttünk. Ezzel találkoztunk a Maghreb, magyaráb, Kurdáb, Cordova, Sakláb, Skandináv és az imént vizsgált Skalowia stb. elnevezések végén is. A jeletése egyszerűen »törzs«. A moldáv elnevezésben tehát »mold törzs« jelentéstartalmat kell felismernünk. De melyik volt ez a titokzatos »MOLD« törzs? Természetesen ez a név is a pártusok harci »BALTA« jelentésű nevére vezethető vissza és gyakorlatilag azonosnak tekinthető a »BALT«-i tenger nevével!”

Akkor most jusson eszükbe a baltok törzséből származó hős Alarik, aki a Duna torkolatának közelében született, vagyis éppen annak a térségnek a peremvidékén, amelyet ma Moldvának vagy Moldovának nevezünk, és amelyről épp a fenti idézetben derítettük ki, hogy valójában mold – ava, vagyis „mold törzs” jelentéstartalommal rendelkezik. Mindezek után tegye fel magának a Kedves Olvasó a kérdést: Vajon van-e bármi lényegi különbség a BALT törzs és a MOLD törzs között? Ha engem kérdeznek, akkor nincs. Ezek a nevek szabályos hangváltozásokon keresztül egymásnak teljesen és tökéletesen megfeleltethetők. Mindezen összefüggések miatt már nagyon régen megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy az a szűkebb térség, amelyből a hatalmas Attila világhódító útjára indult, éppen ez a moldvai, moldovai terület volt, ahol ma az a csángó népcsoport él, amely Kánnai szerint a besenyők utódja. Az Isten ostora és a tetrarkhák c. fejezet második részében már hivatkoztam Harangozó Imre írására, melyben a szerző világosan közli, hogy a moldvai Bogdánfalva lakói között máig is elevenen él az a tudat, hogy őseik Attila katonái voltak. Még idéztem is Kerekes Mária 1934-es születésű bogdánfalvi lakos gyönyörű szavait:

„Az Iszten akaratát kellett tőccsék bié. Kellett verekeggyenek, kellett csánnyanak rontászt, met erősz bűnösz vót e világ akkor esz. Atilla Isztennek az osztora, vaj fegyvere vót.”

Vegyük tehát észre, hogy a Gutkeled nemzetség eredetével kapcsolatban eddig megvizsgált összes elmélet valamilyen formában ugyanabba az irányba mutat! Mind a szarmata, mind a gót, mind pedig a besenyő elmélet ugyanahhoz a dicső hun néphez vezet vissza bennünket, amely annakidején térdre kényszerítette a gőgös Rómát. Persze mindezen gondolatok sokáig csupán homályos sejtések voltak, s talán azok is maradtak volna, ha nem futok bele a Gutkeledek eredetével kapcsolatos legfontosabb forrásba, Nyáry Krisztina naplójába. Hogy ki volt Nyáry Krisztina? A Wikipédia lapjain a következőket tudhatjuk meg róla:

„Bedeghi báró Nyáry Krisztina (Kisvárda, 1604. október 31. – Sempte, 1641. február 17.) Thurzó Imre, majd Esterházy Miklós nádor felesége. (...) Nyáry Pál és Várday Kata lánya. 1618-ban kötött házasságot Thurzó Imrével, Thurzó György nádor fiával. A nászmenet és a menyegző pompája még az akkoriban megszokott főúri fényűzések mellett is párját ritkította; az esketést Alvinci Péter végezte. Thurzó Imre 1621-ben bekövetkezett hirtelen halála után a gazdag örökséggel kecsegtető özvegyet - aki közben katolizált - Esterházy Miklós vette nőül Szucsányban, az esküvői szertartást ekkor Pázmány Péter celebrálta. Példás, boldog házaséletükből kilenc gyermek származott. A család udvari káplánja a jezsuita Hajnal Mátyás volt, aki 1629-ben Bécsben megjelent, Jézus Szívéről szóló ájtatossági könyvét - amely a magyar barokk széppróza kezdeteinek becses emléke - Nyáry Krisztinának ajánlotta. Naplója irodalmi értékű.”

A Kedves Olvasó bizonyára emlékszik, hogy amikor a fejezet elején a Gutkeled nemzetség különböző ágait soroltuk fel, akkor éppen a Várday család volt az egyetlen, melynél a család nevének puszta említése mellé külön megjegyzést is csatolt a szócikk szerzője. Ebben a Várday ágat a sárvármonostori főág leggazdagabb és legelőkelőbb hajtásának nevezte. Ennek a családnak az utolsó egyenes ági tagja volt Várday Kata, Nyáry Krisztina édesanyja. Nyáry Krisztina tehát édesanyján keresztül maga is Gutkeled ősökkel rendelkezett. 1626-ban írt naplója – amelyet a Wikipédia szócikke irodalmi értékűnek nevezett – az egyetlen autentikus forrás arról, hogy mit gondoltak maguk a Gutkeledek a saját eredetükről. Lássuk tehát:

„Volt egy Edmundus nevő angliai király, Eduardus angliai királynak unokája, öregebbik Edmundusnak penig a fia, ki az is angliai király volt. Az megírt Edmundusnak halála történvén circa annum dni 998, maradott két fia: Edmundus és Eduardus, ezen két királyfiak egy Canutus nevő Anglia napnyugoti részének királyátúl kiűzettetvén Angliábúl, jöttek Pannóniában, azaz Magyarországban Henric császár és Szent István magyarországi király ideiben. Ezen ifjabbik Edmundusnak fia volt Ottó, amely elsőben adta Szent István szolgálatjára magát...”

Tehát Nyáry Krisztina szerint a Gutkeled nemzetség ettől a bizonyos Ottótól, ifjabbik Edmundus fiától, idősebbik Edmundus angliai király unokájától származott. Amikor ezeket a sorokat olvastam hirtelen gondolatok özöne indult el bennem. Az első ilyen gondolat az volt, hogy Nyáry Krisztina verziója merőben eltér az eddig megismert és csupán holmi homályos spekulációkra épülő szarmata, gót és besenyő elméletektől, hiszen egészen konkrét események kontextusába, valós történelmi tények közé helyezi el a Gutkeledek eredetét. A második gondolatom az volt, hogy vajon nem lehetséges-e, hogy Nyáry Krisztinát valamiféle hátsó szándék, politikai indíték vagy bármi egyéb jogigény megalapozása motiválta e sorok írásakor? Némi gondolkodás után be kellett látnom, hogy ez teljességgel kizárt. Ahogy mondani szokták: az ember a saját naplója számára nem hazudik. Nyáry Krisztinának e történet feljegyzésére semmi oka nem lehetett, ha csak nem egy valóban létező, élő családi hagyományt kívánt az utókor számára megörökíteni. Pénzes Szabolcs az Alvinczi Eduárd tévhite, avagy a Gutkeled nemzetség eredete a családi hagyományokban c. írásában ugyanerre a következtetésre jut:

„A nemzetség eredetének zavarosságát csak fokozza a Nyáry Krisztina naplójában fellelhető, s minden korábbi elképzeléstől eltérő genealógia. Ezt a szöveget soha nem vetették forráskritikai vizsgálat alá, következésképp a 17. századi ábrándos genealógiák szintjén kezelték, s kizárták mind a nemzetség, mind pedig a Várday család eredetének vizsgálatából. A genealógia keletkezési körülményeiről tudjuk azt, hogy 1626-ban Nyáry Krisztina naplójába jegyeztette a Nyáryak és a Várdayak eredetét, ami azért volt szükséges, mert ekkorra már a Várday családnak mindössze egy egyenes ági leszármazottja volt életben, nevezetesen Várday Kata, s így félő volt, hogy a Várday család szájhagyományként élő eredetmondája Nyáry Krisztina édesanyjával együtt sírba száll. Ezen kívül semmilyen más okot nem találhatunk a szöveg keletkezésére, hiszen a naplónak propaganda célja nem volt, amit személyes jellegén túl, az is bizonyít, hogy nyomtatásban csak 1888-ban jelent meg a Történelmi Tár című folyóiratban. Ha Nyáry Krisztinának vagy az Esterházyaknak bármilyen politikai célja lett volna a naplóval, valószínűleg a magyar történeti tudatban jelenlévő hőst szerepeltettek volna családalapító ősként, nem pedig egy mesebelinek tűnő herceget. Választhatták volna például Vencellint, vagy Kézai krónikájának bármely hősét, mert azt biztosan tudjuk, hogy Kézai krónikájának kevés fennmaradt példánya közül az egyiket épp az Esterházyak kismartoni könyvtárában találták meg.”

Vagyis Nyáry Krisztina nem szerette volna, hogy édesanyja halálával a Várday család szájhagyományként élő eredetmondája a sírba szálljon. Ezért jegyeztette fel ezt a történetet a naplójába 1626-ban. Más oka e történet lejegyzésére nem lehetett, hiszen – ahogy azt a fenti idézetben is olvashattuk – a napló semmiféle propaganda célt nem szolgált, olyannyira, hogy keletkezésétől számítva több mint két és fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy aztán 1888-ban egy folyóirat hasábjain nyomtatásban is megjelenhessen. Ha Nyáry Krisztina kalandos hősi genealógiát szeretett volna kreálni családjának, akkor – ahogy arra Pénzes Szabolcs is utalt – kiválaszthatta volna Kézai krónikájának bármelyik hősét, a magyar történelmi tudat bármely nagy alakját, beleértve akár honfoglaló vezéreinket is, hogy hozzá vezesse vissza családja eredetét. De nem ezt tette. Ehelyett 11. századi száműzött angolszász hercegekről írt, akik Nyáry Krisztina kortársai előtt már teljességgel ismeretlenek voltak, s akikkel semmiféle jogigényt megalapozni nem lehetett. Mindezek után Pénzes Szabolcs kimondja a teljesen kézenfekvő és logikus következtetést:

„... látható, hogy Nyáry Krisztina viszonylag pontosan mesél el egy olyan történetet, amelynek rajta kívül más magyarországi forrása nincs. (...) Mindezek tükrében a napló által megőrzött forrás autentikusnak tűnik.”

Külön felhívnám a figyelmet Pénzes Szabolcs fenti szavaira! Nyáry Krisztina a naplójában családi eredethagyományként egy olyan történetet örökít meg rendkívüli pontossággal, amelynek rajta kívül nincs más magyarországi forrása! Tehát még csak át sem vehette ez a történetet valahonnan! Az vagy autentikus, vagy egyszerűen nincs rá magyarázat! Pénzes Szabolcs végül így összegzi gondolatait:

„A Nyáry Krisztina naplójában fennmaradt történetről megállapítottuk, hogy valóságos történelmi eseményről számol be, ami kapcsolatba hozható a Várdai család eredetével, s egyúttal a Gutkeled nemzetség származásával.”

Tóth Gyula

https://maghreb.blog.hu/2013/10/24/a_gutkeled_nemzetseg_i

Címkék:

Vissza

Téma: Szkítiától Maghrebig - A Gutkeled nemzetség I.

Nincs hozzászólás.

Szkítiától Maghrebig - A Gutkeled nemzetség I.

Címkék:

Téma: Szkítiától Maghrebig - A Gutkeled nemzetség I.

Új hozzászólás hozzáadása

Keresés

Elérhetőség