Van egy apró, mindennapos kis cselekedet, amely megállásra és elgondolkodásra késztetett a minap. Hogy miért? Mert az ember hajlamos megszokni azt, amit naponta ismétel. És mert gyakran csak akkor ébred rá valaminek az értékére, amikor épp a hiányával szembesül. Ez a kis tett a köszönés. Miért köszön az ember? Mi a köszönés jelentése és jelentősége?

Amikor köszönünk, kapcsolatot teremtünk. A figyelmünk önmagunkról másra vagy másokra irányul. Jelzi, hogy nem vagyunk egyedül, és hogy észrevettük a másik élő jelenlétét, aki számít és fontos annyira, hogy ezt jelezzük is neki, hogy kifejezzük egy ember vagy egy létező iránti tiszteletünket, a találkozás felett érzett örömünket. Akit először látunk, annak számára a köszönésünk figyelmet, bizalmat, nyitottságot, adási és befogadási készséget egyaránt jelent. És akit másodjára, tizedjére, sokadjára látunk? Az ő számára is ezt kell jelentenie, azzal a plusz erővel, hogy benne mindaz a tapasztalás és tapasztalat, amit az idők során együtt átéltünk és megszereztünk, összeadódik és mélységet nyer. És mégis, minden egyes köszönés olyan, mintha először látnánk egymást. Mikor lehetséges ez? Ha úgy ismétlünk, hogy közben mi magunk már nem vagyunk ugyanazok. Épp ezért lehet benne állandóan megújulni.

És miért köszönünk naponta egymásnak? Mert minden nap egy új lehetőség, akár egy új élet. A természet egyik nagy törvénye, a ciklikusság még ebben a parányi tettben is megjelenik. Ezért nem mondhatom soha: vele már találkoztam, neki már köszöntem egyszer, annak idején. Szokatlannak tűnhet, de a köszönésben is az ismétlés révén megvalósuló tökéletesedés lehetősége és átalakító ereje rejtőzik. És ettől válhat olyan különlegessé, mert mély jelentése van; mert erények sorát képes két másodpercbe sűríteni; mert egyetlen ismétlődő szó mögött az egyre jobbá váló, mind több tapasztalattal rendelkező ember áll. De ahhoz, hogy ezt sikerüljön megvalósítani, állandó figyelemre és törekvésre van szükség, hogy jelen tudjunk lenni a tetteinkben. Épp ezért nem elég, ha csak úgy, megszokásból köszönünk (arról már nem is szólva, ha esetleg ugyanezért nem köszönünk).

A köszönés olyan, mint egy kis ceremónia. Személyes találkozásainknál a szem – ahogy Platón mondta, a legszellemibb érzékszerv – kapcsolódik össze, hogy ugyanazt a fényt lássa megcsillanni a másikéban, mint ami az övében is ott fénylik. Amikor köszönünk, akkor nincs más, akkor csak a köszönés van, csak arra és egymásra figyelünk. Minél mélyebb valakivel a kapcsolatunk, a köszönés annál inkább a lelki-szellemi összetartás jelévé is válik. Ezt az erőt Rómában Concordia istennőben tisztelték, aki az összetartást nemcsak megteremti, hanem állandóan ébren is tartja és megújítja.

És mire taníthat bennünket még a köszönés? A jó kezdet és a jó befejezés különleges erejére és értékére. Ha képesek vagyunk a tőlünk telhető legmagasabb szinten elkezdeni és befejezni valamit, ez biztosítékot jelent arra, hogy egyre hosszabb ideig leszünk képesek a közte lévő időszakot is méltó tudatossággal élni és így cselekedni benne.

A köszönés az ember számára az adás csodálatos lehetőségét is magában hordozza. De amitől még szebbé válik, hogy megadja a kölcsönösség felemelő és mindenki számára töltő erejét és példáját. Mert formát ad láthatatlan kötelékeknek, és jelzi a mindannyiunkat összekötő élet állandó jelenlétét, hogy senki se higgye, hogy egyedül van ezen a világon.

Ne sajnáljuk hát az időt, ne sajnáljuk azt a két pillanatot egymásra, amikor e kis rítus révén kiemelkedhetünk a mindennapiságból. A köszönés valóban az emberhez méltó gyakorlat, mert tudatos ismétlést igényel, mert összerendezi az embert, mert mind több figyelmet, energiát, odaadást, szeretetet és tiszteletet, derűt és udvariasságot követel tőle. Így válhat a filozófia életformává még egy ilyen apró, mindennap végzett, ám korántsem mindennapos tett révén is, mint a köszönés.

Rusznák Laura

Plusz egy facebook jegyzet

Eredeti magyar köszöntés vidéken

Előszó: Eleve rossz a jegyzet címe, mert majd lesz a szövegben egy olyan rész, hogy mi volt a "falusi" változat, ami így eléggé ellentmond a címnek. Meg hát kikérem magamnak azt a hülye nézetet, hogy aki városi az eleve bunkó! Bennem ilyen sosem merült fel azokkal az emberekkel szemben, akik vidéken, pontosabban községben, faluban, vagy tanyán laknak. Emiatt képtelen is vagyok az ilyen lények észjárását követni. Ami jó, mivel ez a fajta gondolkodásmód eleve nem követendő!!!

Ez nagyon hasonlít ahhoz az agymenéshez, amikor a székelyeket sztárolják. Olvassuk el még egyszer az előző mondatot! Ugye észrevettük, hogy semmi rosszat nem mondtam a székelyekről! Azokat fikáztam, akik indokolatlanul kiemelik őket a többi magyar közül. A röhej az, hogy ilyet például a székelyek nem is tesznek! Nem emelik magukat a többi magyar fölé! Hát hol olvasunk ilyet? Sehol. Az megvan, hogy EGYETLEN SZÓ miatt HÉT SORT kellett írnom...? /Szondi László/

Adjon az Isten - Jó napot! köszön az érkező. A gazda, tudván, hogy a házában van egy nagyobb "ÚR" is (Isten), pedig azt válaszolja, hogy: Fogadja Isten!*

Azonban a magyar szereti kitenni a határozott névelőt, noha a Habsburg növendék MTA nyelvészei erről le akarják szoktatni a nebulókat az iskolákban. Mint azzal például, hogy HÁTTAL nem kezdünk mondatot... Jó, majd azt talán én kezelném, hogy mi az én anyanyelvem! Köszönöm. No, de a határozott névelőre visszatérve: Helyesebb, ha a következőféleképpen köszönünk/köszöntünk ÉS a napszakot is figyelembe vesszük természetesen:

"ADJON AZ ISTEN - JÓ REGGELT, JÓ NAPOT, JÓ ESTÉT, JÓ ÉJSZAKÁT!"

és erre a válasz: FOGADJA ISTEN!

Ezt a köszöntést, a múlt század közepéig használták. A háborús években, a "LEVENTE" mozgalom ezt az ősrégi köszöntést átformálta, (nagy valószínűséggel TRIANON -i határvesztésre utalva a következőképpen:ADJON - AZ - ISTEN !erre a válasz:SZEBB JÖVŐT!

A köznapi életben falun, előfordult, hogy a kalapot megbökve, csak annyit mondott valaki, ADJON ISTEN ! kiejtve: AGGYONISTEN ! vagy AGGYISTEN !erre szintén FOGADJ' ISTEN! -kiejtve: FOGAGGYISTEN !

1945 után, amikor a párt-buzik lesték a saroktól, hogy ki, s melyik pedagógus jár templomba, akkor az emberek szóhasználatában kezdett kikopni a köszöntésnek "ISTEN' -hez kötődő része, s maradt a JÓ NAPOT ! - de mert így rövidnek és illetlennek bizonyult, kiegészítettékJÓ NAPOT KÍVÁNOK! erre a felelet sete-sután ugyanez megismételve:JÓ NAPOT KÍVÁNOK!

De, mert ez hosszúnak bizonyult, sokszor csak ennyit mondanak ma, nem egyszer úgy tűnik, foghegyről odavetve:JÓ NAPOT! ugyan így a válasz foghegyről:JÓ NAPOT!

Összefoglalva, ADJON (AZ) ISTEN - JÓ NAPOT -amire a válasz FOGADJA - ISTEN

köszöntés, ősi magyar köszöntés. Erre utal a közmondás: "Amilyen az ADJON-ISTEN. Olyan a FOGADJ-ISTEN"

azaz, ahogyan érkezik, és ahogyan beköszön, úgy kapja viszont is a választ. Értsd: Aki jószándékkal, ajkán Istentől kívánja a "jó napot", azt a gazda is Isten nevében fogadja. De aki kötekedve jön hozzád, ne csodálkozzon, ha visszakézből kap egyet!

Valaki megkérdezte, hogy egy bizonyos köszöntés forma, az ma párt-köszönés-e, vagy pedig régi magyar köszöntés. Talán azt lehetne mondani, volt - van egy mozgalom, amelyik a "levente köszöntés"-t felelevenítette. Merjük továbbra is az ősi köszöntést használni, az arra adható válasszal együtt

Elköszönéskor pedig azt mondták: ISTEN ÁLDJA! A magyar nyelvezetében, szomszédaival és embertársaival való kapcsolattartáskor is figyelt az Istenre. Ez fájt a szocialistáknak, fájt az ateista ideológiát hírdetőknek. Fájt régen id, fáj most is. Hadd fájjon a fejük tőle. Nekünk pedig melegedjen a szívünk, és erősödjön a hitünk, amikor őseink nyomdokain járunk imádságunkban, köszönésünkiben, magatartásunkban!

ISTEN HOZOTT ! drága gyermekem, - mondom ma is, ha bármelyik, kirepült fiam, lányom hazajön. ISTEN VELED! Mondom, ha elmegy.

Volt egy kedves gondnokom, Búcsi László, Laci bácsi. Ha megérkezett, és köszöntöttem, hogy ISTEN HOZTA, gondnok úr ! - ő huncutul mosolygott és szinte csintalan örömmel válaszolta: MAGAM IS IGYEKEZTEM, Tiszteletes Úr!

Hát IGYEKEZZÜNK magunk is hűek maradni Istenhez, őseink magatartásához, szüleink tanításához!

B. Juhász Levente M.V.D.

Ö.P.V. Tábori Püspök

* = bocsánat, hogy így megkérdőjelezem a püspök urat, igazából nem őt vonom kérdőre, neki eleve köszönöm az ismertetőt! No, ez a válasz - a"Fogadja Isten" - nekem gyanús. Ugyanis ez MAGÁZÓ módban van. És a magyarok korábban nem magázódtak, csak tegeződtek. Látszik is, hogy német módra utólag erőltették bele a nyelvünkbe a Habsburgok. Sokszor a magázódó mondat tökéletesen ekvivalens az egyes szám harmadik személyben fogalmazott mondattal, és olyankor még magyarázkodva kell pár szóban korrigálni. Idétlen szituáció és ráadásul felesleges is! A tiszteletet nem egy magázódással kell elintézni! Az annál sokkal komolyabb dolog. Például magázódás közben is lehetsz tiszteletlen, ha szeretnéd. Szóval én el tudom képzelni azt is, hogy

"Fogadjon az Isten!"

volt az eredeti köszöntés. (Mert ez nem "válasz"! Ez köszöntés! A köszönő embert köszöntöm én ezzel, mikor betér a házamba. Picit fura ez a püspök. És nekem kellemetlen, hogy ezeket le kellett írnom, de hát legyünk már képben alap dolgokkal! Mert hogy én vagyok a faszszopó buzeráns geciláda szar fos bunkó tetvedék, hogy u.n. "CSÚNYA" szavakat használok... Hát baszd már meg! Itt a példa, hogy a püspök úr még rosszabb! :D És ő úgy, hogy még nem is használ ehhez nyomatékosító jelzőket! - És még egyszer: Ez nem a püspök úr irányába szólt ki belőlem! Hanem azoknak a magukat megjátszó faszfejeknek az irányába, akiknek elméjét a 18 éves korhatárt betöltve bántja pár magyar szó. :O Ez botrány! És nem pedig a baszás szó! :O Na, mindegy.

BÉKE!

https://www.ujakropolisz.hu/cikk/a-koszones

https://www.facebook.com/notes/szondi-l%C3%A1szl%C3%B3/eredeti-magyar-k%C3%B6sz%C3%B6nt%C3%A9s-vid%C3%A9ken/460936870732582