Az emberek egymás közötti kommunikációját nem csak a szóbeli beszéd alkotja. Ez csak egy kis része az egész kommunikációnak. A kutatások szerint az ember közlésrendszerének csak 7 %-a szóbeli, 38 %-a vokális (amely hangszínt, hanghordozást, ritmust, hangerőt, beszédtempót, szóhasználatot stb. tartalmaz), és 55 % nonverbális, vagyis hangadáshoz kapcsolódó jelekből áll. A legtöbb kutatás szerint a testbeszéd a kommunikáció jelentős részét képezi.
A nem verbális kommunikáció sokféle üzenetet közvetít, mint pl. a kar és kézmozdulatok, csúfolódó gesztusok. Rengeteg jelet ismerünk és használunk a mindennapi életben (hívó jel, küldő jel, ölelés, fityisz mutatás és egyebek), de alkalmazzuk a társasági életben, üzleti tárgyaláson is, és ismerjük a szakmák speciális jelzéseit. Gondoljunk a harcoló katonákra, a sportolókra, tengerészekre, rendőrökre, pedagógusokra stb. mindegyik szakmának van sajátos jelzésrendszere. Akár visszatekinthetünk a némafilmek világára is, ahol jelekkel, mozdulatokkal közölték a színészek a mondanivalójukat. Nagy szerepe volt a gesztusoknak a testbeszédnek.
A gesztusokat már a gyerekek kicsi korban megtanulják a szüleiktől. Az anyanyelvvel együtt sajátítják el a testbeszéd alapjait a gesztusokat, mimikát, testtartást, tekintetet, megjelenést stb. Az emberek nem egyformán gesztikulálnak beszéd közben. Az egyes népcsoportokat megfigyelve láthatjuk, hogy a déli országok lakói sokkal hevesebben gesztikulálnak és a szóbeli kommunikációjuk is gyorsabb mint az északi országok lakóié.
A gesztikulálás függ az adott kommunikációs helyzettől, az erőteljes gesztikulációval nyomatékot ad a beszélő a mondanivalójának. Gyakran nem csak a kezünkkel, karunkkal, hanem a fejünkkel és időnként még a lábunkkal is gesztikulálunk. Sok esetben mindegy, hogy milyen nyelven beszélünk, a testbeszéddel megértjük egymást. A testbeszéd gyakran árulkodó is lehet. Olyan érzelmeket, szándékot árulhat el rólunk, amit esetleg nem szeretnénk, ha a beszélgető partnerünk tudomására jutna.
A mimika vagy arcjáték szintén a testbeszéd része. Az arcmimikát spontán érzelmek, indulatok irányítják. Az ember arcára szinte minden rá van írva, a tekintetéből pedig minden érzelem kiolvasható, hiszen tudjuk „a szem a lélek tükre”. A beszélő arcát figyelve leolvashatjuk az örömet, meglepetést, félelmet, szorongást, haragot, undort, érdeklődés. A tekintetéből következtethetünk az érzelmi állapotára. Fontos szerepe van az arcon a szemnek, szemöldöknek és a szájnak. A felhúzott szemöldök csodálkozást, kétkedést fejezhet ki, míg az összehúzott szemöldök és az elhúzott száj a nem tetszést. Ha viszont összeszorítjuk az ajkakat, az akaratosságra utal. A beszélgető partner arcának játékából lehet következtetni, hogy milyen érzelmek dúlnak benne, de vigyázni kell, mert akár megtévesztő is lehet.
Az ember tekintete beszédes, ezért még ma is vannak olyan társadalmak, ahol a nőknek nem illik más férfira nézni. A szemünkben ott van a szeretet, a szerelem, harag, düh, elkeseredés, együttérzés, bánat, fájdalom közöny, fáradtság, fásultság stb. vagyis szemünk közvetíti az érzelmeinket. Amikor az emberi tekintetek összefonódnak és sokáig teljes együttlétben vannak „szemezésnek” is nevezzük.
Van aki nem tud más szemébe nézni tartósan, elfordítja a tekintetét, szemérmes, esetleg valamiért bűntudat ébredt benne. Van, akit megragad a másik ember tekintete.
Ha pl. tárgyaláson vagyunk, jó, ha a beszélőre szegezzük a tekintetünket, mert ezzel az érdeklődésünket fejezzük ki. Ha beszélnek hozzánk nem illik a tekintetünket másfelé irányítani.
Ha valaki gyakran lehunyja a szemét, azt jelzi a beszélő partnerének, hogy unalmas amit mond, unatkozik, nem érdekli a téma. Ha valaki lesüti a szemét, az elutasítást, elhárítást és bizalmatlanságot fejez ki.
Szorosan kapcsolódik a testtartás a kéz mozgásához. A beszélgető partnerek viszonyától függ pl. hogy milyen távolságra állnak egymástól. Vannak intim, személyes, társadalmi és nyilvános terület sávok.
Fontos testbeszéd a megjelenés. Sokat elárul rólunk az öltözködésünk, hajviseletünk és a kiegészítők is.
Ezek a jelzések utalnak az egyéniségünkre, stílusunkra, lelkiállapotunkra és hangulatunkra.
A nonverbális kommunikáció eszközei megerősítik vagy megváltoztathatják a szavainkat és a szóbeli üzeneteinket erősíthetik vagy gyengíthetik.
A testbeszéd helyes értelmezéséhez elengedhetetlen, hogy megfelelően empatikusak és intuitívek legyünk. Ha félreértelmezzük a nonverbális üzeneteket, kommunikációs zavar léphet fel.
VELÜNK SZÜLETETT, ÁTÖRÖKÍTETT,
ELSAJÁTÍTOTT ÉS EGYES KULTÚRÁKRA JELLEMZŐ
JELZÉSEK
Régóta kutatják már, hogy a nem verbális jelzések velünk született, elsajátított, átörökített vagy valamilyen más módon szerzett tevékenységek-e.
Bizonyítékokat gyűjtöttek össze vakok és/vagy süketek megfigyeléséből - akik hallás vagy látás útján nem sajátíthattak el nem verbális jelzéseket -, a világ számos különféle kultúrája jelzésrendszerének megfigyelésébıől,valamint antropológiailag legközelebbi rokonaink,
a majmok viselkedésének tanulmányozásából. E kutatómunka eredményei azt mutatják, hogy vannak olyan gesztusok, amelyek mindegyik kategóriába beletartoznak.
A legtöbb fő emlős ivadéka például a szopás azonnali képességével születik, mintegy jelezve annak veleszületett vagy átörökített jellegét. Eibl-Eibesfeldt német tudós megállapította, hogy a vakon és süketen született gyerekek mosolygó arckifejezése bármiféle elsajátítástól vagy utánzástól független, tehát velük született gesztus.
Ötféle, teljesen különböző kultúrához tartozók arckifejezését tanulmányozva Ekman, Friesen és Sorenson alátámasztotta Darwin eredeti felfogását a velünk született gesztusokról.
Úgy találták, hogy minden kultúra embere ugyanazt az alapvető arcjátékot használja az érzelem kifejezésére, és ez arra a következtetésre vezette őket, hogy minden bizonnyal velünk született gesztusokról van szó. "Ahogy a gyermekrajz elemzések konklúziói is ezt támasztják alá)
Amikor a karunkat összefonjuk a mellkasunkon, vajon a jobbvagy a bal kar van felül? A legtöbb ember nem tudja biztosan megmondani, amíg ki nem próbálja. Egyik természetes mozdulatnak, a másik kényelmetlennek tűnik. Nyilvánvalóan öröklött, nem változtatható gesztusról van szó.
Még manapság is vitáznak arról, hogy egyes gesztusok elsajátíthatók-e kulturálisan, megszokottá váltak-e vagy öröklöttek. A legtöbb férfi például, amikor felveszi a kabátját, jobb karjátdugja először az ujjába, a legtöbb nő a balt. Amikor egy férfi népes utcán elmegy egy nő mellett, rendszerint feléje fordítja a testét;
a nő viszont többnyire elfordul. Ösztönösen teszi-e? Vajon mellét próbálja védeni? Veleszületett női reakció-e vagy tudat alatt más nőket figyelve sajátította el? Nem verbális alapmagatartásunkat jórészt elsajátítottuk, és számos mozdulatunk, gesztusunk kulturálisan meghatározott.
Nézzük először a testbeszédnek ezeket a megnyilvánulási formáit...
A legjobb összeszedett cikkek a témában.Közzétenni csak ebben a formában lehet..
és
és