Erdő. A természetből eredő erő. Az ezerféle zöld árnyalatban pompázó lombsátor rejtekén az elme kitisztul, a lélek megnyugszik. Igazi menedék, ha már fáraszt a „színház az egész világ”. Velem ez gyakran megesik, így elég sokféle-fajta „vadont” bebarangoltam már.

Szeretek növényhatározóval mászkálni, bár mostanság egyre ritkábban van szükségem segédeszközre ahhoz, hogy tudjam, mi micsoda. Úgy látszik, a sötét téli estéken annyiszor lapozgattam a színes képekkel teletűzdelt kiskönyveket, hogy belém ivódtak a virágok bájos megnevezései. A családi elbeszélések (és halovány emlékeim) szerint már kicsi koromban is érdekeltek a vadvirágok. Nemrégiben előkerült az a puhafedeles zsebkönyv, (kissé viharvert szegény, viszont digitális fotók helyett rajzolt ábrák vannak benne) melyből anno a Fekete-víz partján kikerestük azt a „sárga büdöset”. Gilisztaűző varádics. Most is úgy hangzik, akár egy varázsige, nem csak gyermeki füllel érzékeltem mágikusnak. Hát még a latin nevek! Nem igaz, hogy holt nyelv, a különféle nemzetiségű növénymániások körében még mindig ez a közös nevező. „A virágnevek a nyelvek legszebb szavai” – írja Hamvas Béla a Babérligetkönyv tizennyolcadik oldalán s én mélységes egyetértéssel bólogatok.

Kedves Béla, ki B-listázottként, mint segédmunkás is a derű földi helytartója s az őstudás nagykövete voltál… (vagy legyen a megszólítás simán csak Mester?) Sajnálom nagyon, hogy nem vagyunk kortársak. Ha lenne valamiféle dimenziókon átívelő telefonvonal, szívesen megosztanám Veled egy vadvirágos észrevételem: fájlalod, hogy a valóságban nem találtad meg a lelkedben élő eszményi nőt, akit a fehér kökörcsinhez hasonlítva Anemóna-lánynak neveztél el. Talán azért nem mutatkozott, mert megsértődött, hogy „lekökörcsinezted”, holott berki szellőrózsa ő. A neve magyarul is lágyan, nőiesen cseng, ugye? Nekem meg hízik a májam, mert ez azon ritka esetek egyike, amikor a kis zöldfülű varázslótanonc igazítja helyre mondjuk Merlint. A tévedés jogát persze fenntartom, a lírai leírás nem mindig kedvez a pontos azonosításnak. A fehér kökörcsin mindenesetre pulsatilla alba, és Magyarországon (sajnos) nem honos. (Azt is megkérdezném Tőled: merre láttad a kis fehér tavasztündéreket? Elzarándokolnék oda, akár a bakonyi hárshoz tettem, hogy lássam, merre jártál - ilyen az én rendhagyó „szellemidézésem”.)

A Morva folyó mentén kialakított tanösvény tábláinak készítőit kijavítani már mérsékeltebb szellemi extázissal járt, mégsem hagyom szó nélkül: a tündérrózsa latin nevéből (Nymphaea) felejtették ki az M-betűt, így épp a mitológiai vonatkozástól fosztották meg szegénykét. Rajta kívül sok más növény is nevében őrzi az ógörög legendák alakjait: a cickafark „idegenül” Achillea, a tavaszi hérics Adonis, az üröm Artemisia, a tőzegboglár a múzsák lakhelye alapján Parnassia. Még a szerény kis búzavirág is igazi arisztokrata dámának érezné magát, ha ismerné a „hivatalos” nevét: Centaurea Cyanus. Szűkre szabott sötétzöld ruhában, rojtos kék kalappal a fején egyre ritkább vendége az agyonpermetezett búzatábláknak. Hiába, az emberi beavatkozás nem kedvez a vadvirágos idillnek. Remekül megvannak ők nélkülünk, talán éppen ez az önállóság a legcsodálatraméltóbb bennük. Egy kert, mely nem igényel semmiféle gondozást, mégis létezik és pimaszul az arcába nevet mindazoknak, akik meg vannak győződve saját nélkülözhetetlenségükről. Ide nem kell a „teremtés koronája”: a föld táplál, az ég öntöz, a napfény éltet. A vadvirágok egy olyan világ kapujának őrzői, „hol nincs haszon, mert nem kérsz részt belőle, s a természet ura helyett maradsz a tisztelője”. Magammal viszem hát ezt a hangulatot fénykép(p)en.

https://ujszo.com/vasarnap/201549/olvasmany/viragnak-vilaga

Címkék:

Vissza

Téma: Újszó - Virágnak világa

Nincs hozzászólás.

Újszó - Virágnak világa

Címkék:

Téma: Újszó - Virágnak világa

Új hozzászólás hozzáadása

Keresés

Elérhetőség