Valószínűleg nem ismersz engem, de én egyike vagyok annak a 0,01 százalékhoz tartozó büszke és a mentegetőzést elkerülő kapitalistáknak, ahová te is tartozol. Különböző iparágakban eddig 30 vállalkozást indítottam be. Kicsivel kezdtem, a legnagyobbal, a Quantive-vel végeztem, amit aztán 6,4 milliárd dollárért eladtam a Microsoftnak. Az én és a barátaim kezében vannak a bankok. Ezeket mind azért írom le neked, hogy érzékeltessem, pont olyan vagyok, mint te. Kapitalista tevékenységemmel pont olyan szemérmetlenül sokat kerestem, mint te, és olyan életre tehettem szert, amit az amerikaiak másik 99,99 százaléka el se tud képzelni. Több hatalmas palota, saját repülőgép, jacht, stb. Érted, miről firkálok, ugye?

1992-ben párnákat adtam el, amik családi vállalkozásból származtak. Ekkor még az Internet tök új dolog volt, de én láttam, hogy vevőim, a nagy áruházak, napjai meg vannak számlálva. Biztos voltam benne, hogy amint az Internet felgyorsul és megbízható lesz – amire nem kellett sokat várni – az emberek tömegesen fognak átállni az online vásárlásra. Sikerem oka az volt, hogy gyorsabban kapcsoltam, mint a többiek.

De beszéljünk őszintén, én nem vagyok se zseni, se pedig munkamániás. Az iskolában középszerű voltam, egészen minimális műszaki érzékkel megáldva, de mindig is volt tehetségem meglátni a jövőt. És mit látok most?

Azt látom, hogy te meg én jobban élünk, mint amit a korábbi plutokraták a legmerészebb álmaikban el tudtak volna képzelni, miközben a társadalom többi tagja, az a 99,99 százalék, egyre jobban lemarad. A szakadék a gazdagok és a szegények között egyre gyorsabban szélesedik. 1980-ban a felső 1 százaléké volt a nemzeti jövedelem 8 százaléka. Az alsó 50 százaléknak meg kellett elégedni a nemzeti jövedelem 18 százalékával. Ma a felső 1 százaléké a nemzeti jövedelem 20 százaléka, míg az alsó 50 százaléknak a nemzeti jövedelem mindössze 12 százaléka jut.

De a probléma nem az egyenlőtlenségből adódik, mert az a kapitalista gazdaság velejárója. A probléma az, hogy az egyenlőtlenség sose volt ilyen nagy és napról-napra egyre nagyobb lesz. Az USA egyre kevésbé kapitalista és egyre inkább feudális. Hacsak igen gyorsan nem változtatunk a gazdaságpolitikán, a középosztály egyszerűen el fog tűnni, és a XVIII. század Franciaországában találjuk magunkat közvetlenül a Francia Forradalom előtt. Ezért tartom fontosnak, hogy az elképesztően gazdag, hihetetlen kényelemben élő sorstársaimnak elküldjek egy üzenetet:
ÉBRESZTŐ, MÁR NEM TART SOKÁIG!

Ha nem teszünk valamit, hogy ez az elviselhetetlen egyenlőtlenség megváltozzon, hamarosan lapátra leszünk téve, mert nincs olyan társadalom a Földön, amely ekkora egyenlőtlenséget el tudna viselni. Tény az, hogy az emberi történelemben még nem volt ekkora egyenlőtlenség, ahol a végén nem került elő a hóhér. Ilyen hatalmas egyenlőtlenséget mutató társadalom vagy rendőrállammá válik, vagy bekövetkezik a lázadás. Az ellenkezőjére nem létezik történelmi példa. A kérdés nem hogyan, hanem mikor.

Sokan közülünk, úgy gondolják, hogy ránk nem vonatkoznak a történelmi példák, mert „ez Amerika”. Úgy gondoljuk, hogy mi immúnisak vagyunk azon erők kialakulásával szemben, amelyek beindították az „arab tavaszt”, vagy éppen a Francia Forradalmat, esetleg az Októberi Orosz Forradalmat. Persze, nagyon jól tudom, hogy ti a 0,01 százalékhoz tartozók átlépitek ezt az okfejtést. Sokan közületek már a pofámba vágták, hogy lökött vagyok. És azt is tudom, hogy azért, mert láttok az utcán egy csóró kölyköt egy iPhone-nal a kezében, a szélsőséges egyenlőtlenség csak egy fikció.

Hát nézzétek, ti egy álomvilágban éltek. Meg vagytok győződve arról, hogy amikor a társadalmi elégedetlenség közelíteni fog egy kritikus ponthoz, amiből a társadalmi destabilizáció következik, azt előre tudni fogjuk. Ha-ha, azt még a történelmet tanuló diákok is tudják, hogy a dolgok nem így történnek. Forradalmak – ahogyan a bankcsődök is – fokozatosan jönnek a felszínre, majd hirtelen bekövetkeznek. Egy szép napon valaki felgyújtja magát az utcán, amit ezrek látnak, és mielőtt felészlelnél, az ország lángokban fog állni. Még arra se lesz időd, hogy kitépj a repülőtérre és magángépeddel célba vedd Új-Zélandot. Ez mindig így történik. Ha az egyenlőtlenség folyamatosan növekszik, amint ez most tapasztalhatjuk, akkor számolhatunk a tömegek lázadásával. Nem lehet megjósolni, hogy mikor, de mindenkire nézve szörnyű lesz, ránk nézve különösen.

Az egyre növekvő egyenlőtlenség előidézésében az a legtragikusabb, hogy teljesen felesleges, és önpusztító. Ha tennénk ellene, ha a gazdaságpolitikán úgy változtatnánk, ahogy ezt Franklin D. Roosevelt tette a Gazdasági Világválság idején, amivel megsegítette a 99,99 százalékot és megelőzött egy felkelést, számunkra, gazdagok számára az lenne a legjobb. Nem csak életben maradhatnánk, de tovább gazdagodhatnánk.

Le kellene utánoznunk Henry Fordot, aki rájött, hogy az autóipari munkások nem csak olcsó munkaerőt jelentenek, ami kizsákmányolható, de egyben fogyasztók is. Ford úgy gondolta, ha felemeli a fizetésüket az akkoriban csillagászatinak mondható napi 5 dollárra, vehetnek maguknak egy-egy T-modellt. – Zseniális!

Azt javasolnám nektek, hogy ismételjük meg. Valamit ki kell találnunk. Ezek az ostoba megszorítások tönkre vágják a potenciális vevőimet, és persze a tieteket is. Amikor erre ráébredtem, akkor határoztam el, hogy elhagyom a szuper gazdagok elszigetelt világát és belépek a politikába. Természetesen nem közvetlenül úgy, hogy megválasztatom magam, vagy a pénzemmel valamelyik jelölt mögé állok. Ehelyett megpróbálom megváltoztatni a begyepesedett elképzeléseket Eric Liu társszerzőmmel együtt az általunk elnevezett „middle-out” gazdaság (a középosztály kiemelésére alapozott gazdaságpolitika), amit már rég meg kellett volna valósítani az évek óta botladozó gazdaságunk miatt, aminek a fenntartása a középosztály elsorvasztásához vezet. A „middle-out” gazdaság elveti azt a téves nézetet, hogy a gazdaság egy tökéletesen hatékony, automatikus rendszer. Ehelyett azt állítja, hogy egy gazdaságot az egymástól függő, hús-vér emberek tevékenysége hoz össze. Ezért van az, hogy ha a dolgozóknak több a pénze, akkor több a fogyasztó, nagyobb a kereslet. Vagyis munkahelyeket nem mi gazdag vállalkozók teremtünk, hanem a középosztály. Ebből az következik, hogy a „virágzó” középosztály az amerikai prosperitás záloga, nem pedig annak következménye. A középosztály tesz minket gazdaggá, nem pedig fordítva.

2013. június 19-én a Bloomberg-ben megjelent egy írásom „A minimális 15 dolláros órabér a kapitalisták érdeke” címen. A cikkemre a Forbes azt válaszolta, ez a Nick Hanauer elmebeteg javaslata. Néhány héttel később a Szolgáltatóipar Dolgozóinak Szakszervezet felhívta a gyorséttermek dolgozóit, hogy sztrájkoljanak a 15 dolláros órabérért. Kb. egy évvel később a Seattle polgármestere Ed Murray aláírta a törvényt a 15 dolláros minimum órabérről. Miért? Azért, mert meg tudtuk őket győzni, hogy ez a prosperitás kulcsa. Ha a dolgozóknak több a pénze, akkor a vállalkozóknak több fogyasztója van, és ezek kielégítéséhez fel kell venni alkalmazottakat. Valamint, ha az emberek olyan fizetést vihetnek haza, amiből szépen megélhetnek, nem pedig csak a nyomorra elegendőt, az adófizetőknek nem kellene állni a szociális juttatásokat. Különben, jobb, ha tudjátok, Seattle az USA legdinamikusabban fejlődő városa.

Főleg a republikánusok úgy gondolják, ha emelik a minimálbért, akkor el kell bocsátani az alkalmazottak közül néhányat. Ez az a konzervatív (ortodox) közgazdasági szemlélet, amit az egyetemeken tanítanak a kereslet-kínálat és hasonló törvényekkel együtt. De ez nincs így. Nézzétek!

Az elmúlt három évtized alatt a vezérigazgatók (igazgatói tanács elnökei, stb.) tiszteletdíja 127-szer nőtt gyorsabban, mint a munkások fizetése. 1950 óta a melós – igazgató fizetési arány 1000 százalékkal nőtt. Valamikor a vezetők fizetése a dolgozók átlagfizetésének a 30-szorosa volt. Most 500-szorosa. A vezetők fizetése igen jelentős költségtényező, ennek ellenére nem tudok olyan vállalkozásról, ahol a vezetők számát csökkentették volna, vagy áthelyezték volna Kínába, esetleg automatizálták volna. Ellenkezőleg, több vezető tisztségviselő van, mint valaha volt. De a bankszakmában dolgozók átlagfizetése is hatalmasra duzzadt, és mégis egyre több van belőlük.

A vállalkozók álma a minél gazdagabb vevő és a minél szegényebb alkalmazott. Ezért van, hogy a kapitalisták ugyanazt mondják a fizetésemeléssel kapcsolatban évtizedek óta. Tönkre megyünk, lehúzhatjuk a rolót, ha bevezetik a minimálbért, ha a nők azonos bérezést kapnak a férfiakkal, ha nem alkalmazhatnak gyerekeket, de a becsődölés előtt el kell bocsátanom a dolgozóimat. Persze senki se ment tönkre. Vagyis nem volt igazuk. Gondold végig! Az amerikai minimálbér átlaga 7,25 $/h. Ebből a pénzből alig lehet megélni. Egy ilyen dolgozó nem jár éttermekbe, alig vesz új ruhákat, anyák napján a felköszöntéshez nem nyújt át egy csokor virágot…

Kérlek benneteket, hagyjatok fel azzal a nonszensszel, hogy ha nagyobb béreket fizetünk, akkor a munkanélküliség emelkedni fog, ami tönkre teszi a gazdaságot. A legcsalárdabb vélekedés nem annak feltételezése, hogy ha a gazdag gazdagabb lesz, akkor az jót tesz a gazdaságnak, hanem annak a feltételezése, hogy ha a szegény gazdagabb lesz, az rossz a gazdaságnak.

Minket, gazdag embereket, megfertőzött a tananyag. Elhittük, hogy mi hozunk létre munkahelyeket. De ez nem felel meg a valóságnak. Figyelj csak! Az én éves jövedelmem az átlagfizetésnek kb. az ezerszerese, de nem vásárolok ezerszer több árut. Azt elmúlt években a családom 3 gépkocsit vett, nem háromezret. Évente egy-két nadrágot és talán egy fél tucat inget vásárolok, ahogy a legtöbb amerikai teszi. Vettem egy jó minőségű gyapjú nadrágot, ami most, írás közben rajtam van. Ebből nekem ezer darabot kellene vennem, de miért vennék meg ennyi nadrágot? Ehelyett a pénzemmel spekulálok, ami nem sok jót tesz az amerikai gazdasággal.

Olyan nehéz azt megérteni, hogy ha a munkások tisztességes fizetést kapnak, akkor nincs szükség food stemps-re [fordító megjegyzése: kb. 50 millió amerikai élelmiszerre beváltható bélyegek formájában kapja a szociális segélyt], lakbér kiegészítésre, egészségügyi ellátásra, aminek a költségeit mi fizetjük meg. Ha feltámasztjuk a középosztályt, akkor nincs szükség fenntartani egy „jóléti” társadalmat. Plusz a magasabb fizetések után több adót fizetnek, a több vásárlásból több ÁFA folyik be. Ez pedig azt jelenti, hogy megszűnik az államháztartási hiány.

Egy dologban megállapodhatunk, biztos vagyok abban, ha lesz változás, az nem Washingtonból fog kiindulni, mert ott leállt a gondolkodás, de ez így van rendjén. A győzelemmel végződő, nagy társadalmi mozgalmak túlnyomó többsége városi szintről indult el. A 8 órás munkanapért folytatott közdelem, ami 1938-ban, Washingtonban ért végett, olyan helyekről indult el, mint Illinois és Massachusetts az 1800-as évek végén. A szociális biztonságért kiálló mozgalom Kaliforniából indult el az 1930-as években. De még az Obamacare [közegészségügyi törvény] se elképzelhető a Massachusett-i Mitt Romney felvezető modellje nélkül.

Sajnálatos módon csak kevés demokrata látja ezt tisztán, a republikánusok közül pedig senki, de Obama se látja ezt tisztán, annak ellenére, hogy a szíve a helyén van. Ez évi „Az unió helyzete” beszédében említést tett arról, hogy növelni kellene a minimálbért, de nem tett említést arról, hogy az egyenlőtlenségek csökkentése, a középosztály újraélesztése hozzájárulna a gazdasági növekedéshez. Ehelyett a régi demokrata eszmék, a szociális igazság mellett állt ki. Vagyis az egyetlen ok a dolgozók megsegítésére az, hogy sajnáljuk őket. A véget nem érő vita abból áll, hogy a demokraták vérző szíve a „tisztességre” szavaz, a republikánusok pedig a „növekedésre”.

De csak azért, mert a két párt Washingtonban még nem jött rá a megoldásra, nem jelenti azt, hogy mi piszkosul gazdagok, zavartalanul folytathatjuk tevékenységünket. A közbeszéd máris megváltozóban van, még akkor is, ha a milliárdosok nem tudnak róla. Gondoljátok, hogy az „Occupy Wall Street” (Foglaljuk el a Wall Street-et) és a többi „a kapitalizmus a probléma alapja” felirat alatt működő tiltakozók csak úgy eltűntek? Szó sincs róla, hallatják a hangjukat, csak ti, kedves plutokrata barátaim, nem akarjátok meghallani azt.

Kedves jó 0,01 százalék barátaim, a társadalom egyre nagyobb hányada kezdi azt hinni, hogy a probléma magja maga a kapitalista rendszer. Ezzel persze nem értek egyet, és gondolom ti se. A kellően kordában tartott kapitalizmus a legjobb társadalmi rendszer, amit valaha feltaláltak a jólét megteremtésére és fenntartására, de a szabadjára engedett kapitalizmus hajlamos a tőke koncentrálására és az összeomlásra. A kapitalizmus alkalmas arra, hogy vagy keveseknek kedvezzen rövid ideig, vagy sokaknak hosszú távon. A demokráciának az lenne a szerepe, hogy az utóbbit emelje ki győztesnek. Ezért van az, hogy a középosztály segítése eredményes, a gazdagoknak az adókedvezmény nyújtása viszont nem.

A minimálbér felemelésével kiegyensúlyozottabbá téve a kereseti viszonyokat a dolgozók és a milliárdosok között, nem sérti a kapitalizmust. Ez az eljárás egy nélkülözhetetlen eszköz a gondolkodó kapitalisták kezében, amivel a kapitalista rendszert stabillá és fenntarthatóvá lehet tenni. Amire leginkább nekünk, milliárdosoknak van szüksége.

Az emberi társadalmakon belül a legrégebbi és a legádázabb harc a vagyonosodásért és a hatalomért folyt. A csúcson létet élvezők, mint amilyenek mi vagyunk, mindig üzentük a szegényeknek, hogy ez így helyes, és ez nekik is jó. Történelmileg azt állítottuk, hogy ezt az isten rendelte így. Micsoda marhaság! Tényleg felsőrendű lennék? Isten rendelte volna el, hogy gazdag legyek?

A családom, a Hanauerek Németországban kezdtek tollat és párnákat forgalmazni, de őket Hitler kiüldözte az országból. Aztán egy idő után Seattle-ben létrehoztak egy másik párnagyárat, amiből 3 generációval később én húztam hasznot. Elképesztően szerencsés voltam. Arra gondolok, hogy rossz esetben mezítláb árulhatnék gyümölcsöt az útszélén. Ami velem történt, azt az amerikai középosztálynak köszönhetem, nem pedig fordítva. Ha ezt nem fogadjuk el, akkor dőljünk hátra a nyugágyban, ne csináljunk semmit, élvezzük a jachtunk nyújtotta kellemet, és várjuk meg, amíg elküldik értünk a hóhért.

Nick Hanauer is a Seattle-based entrepreneur.

Fordította: Antalffy Tibor

Forrás: www.antallfy-tibor.hu 1. rész, 2. rész, 3. rész

A gazdagok nem teremtenek munkahelyeket: Nick Hanauer letiltott TED-beszéde.

https://komlomedia.wordpress.com/2014/07/09/ertunk-plutokratakert-hamarosan-jon-a-hoher/

Címkék:

Vissza

Téma: Komlómédia - Értünk, plutokratákért, hamarosan jön a hóhér

Nincs hozzászólás.

Komlómédia - Értünk, plutokratákért, hamarosan jön a hóhér

Címkék:

Téma: Komlómédia - Értünk, plutokratákért, hamarosan jön a hóhér

Új hozzászólás hozzáadása

Keresés

Elérhetőség