Ha a mai fiatalasszonyoknak azt mondaná valaki, hogy nyolcvan-száz esztendővel ezelőtt dédnagyanyáik, nagyanyáik nem ismertek a hamulúgnál, a mésznél, a házilag főzött szappannál, a kékítőnél, ecetnél, szódabikarbonátnál egyéb tisztítószert, hát igencsak elcsodálkoznának rajta. Ennek ellenére mégis ragyogott minden: a konyha, az evőeszközök, a fehérnemű, a fal, a padló, a fából készült bútorok, az üvegneműk.

Nagymosás régen

A hajdani asszonyok ezeket a régi praktikákat osztották meg leányaikkal, unokáikkal, hogy megmaradjanak, ha netán úgy hozná a világ forgása, hogy össze kell majd gyűjteni a fahamut, le kell hozni a padlásról a régi „fatekenőt”, sőt a nagymama szappanfőző receptjét is elő kell majd keríteni a ládafiából.

Mert voltak idők ezen a világon, amikor az elfelejtett dolgoknak igencsak megnőtt az ázsiójuk.

A lúg és a kékítő

A hagyományos fehér fal, a gerendás mennyezet, az agyonsikált padozat minden jómódú parasztház jellegzetessége volt a múlt századelőn.

Fehér fahamu, amiből a lúg készült

Szegényebb helyeken lincselt föld biztosította a tisztaszoba aljzatát, ám néha még a konyhát – amelyet egyben ebédlőnek és nappalinak is használt a család – is fellincselték.

Ez a művelet egy vékony sármassza ronggyal való elsimításaként zajlott.

Majd mikor megszáradt, érmelléki szép sárga homokkal fel is szórták.

Tehetősebb falusi házakban azonban dukált a deszkapadozat, amelyet lúggal sikáltak fehérre, azaz faszínűre.

A huszadik század közepétől a vegyipar kiszorította a fahamut, amelyből a lúg készült, helyét drága szintetikus termékek vették át, amelyek nehezen bomló vegyületekkel terhelik azóta is a környezetet, az emberi szervezetet sem kímélve.

A fa elégetésekor keletkező hamu számos értékes ásványi sót tartalmaz.

A termőföldre kiszórva féregtelenítésre is alkalmas.

Használták is eleink gyakran, ugyanis az Érmelléken úgy tartották, a „lúfíreg” és egyéb földben megbúvó növényi kártevők ellen igen hasznos.

Mivel tisztító hatása a káliumtartalomtól függ, egyes fafajták hamujából eltérő erősségű lúg keletkezik.

A gyümölcsfáknál erősebb nyerhető a bükkfa hamujából, de egyes leírások szerint még annál is erősebb az akácfa és a kukoricaszár hamujából nyert tisztító és fertőtlenítő folyadék.

Mivel zsíroldó hatású is egyben, alkalmazható volt általános tisztító- és áztatószerként vagy mosószerként is.

A faházak, kerítések elszürkülését szintén hamulúggal akadályozták meg.

A fát néhány éves időközönként forró lúggal lemosták, így a több évszázados faépítmények is megtartották kellemes, antik színárnyalatukat.

Mi több, az általános nagytakarítás idején a pácolatlan bútordarabokat is átsikálták vele. Visszaadta a fa mintázatát, eredeti fényét, sőt a szú ellen is védte a deszkát.

Ehhez a hamut és a vizet egyharmad arányban kellett felfőzni, majd egy vékony vászondarabon átszűrni.

Ezzel mosták patyolatfehérre a fateknőben a vászonneműt, ágybélit, ruhabélit.

A kissé megsárgultaknak öblítéskor kékítő oldattal próbálták visszaadni fehéres színét, mely oldatot kis üvegcsékben lehetett kapni még a múlt század közepén is.

A kékítők indigóvegyületeket, berlini kéket, ultramarin festékeket tartalmaztak.

Lúggal suvickolták ki a konyhai edényeket és kellékeket is.

Mi több, az elbarnult zománcon is segített, illetve a leégett fazék- vagy üstaljat is tisztára marta, ha koncentráltabbra készítették.

A háziszappan

A nagymamák mosókonyháiban, a padlásokon még a hatvanas-hetvenes években is volt néhány nagyobb darab barna vagy fehérebb színű házi készítésű szappan.

A háború alatt, de még utána se igen lehetett mosószerhez jutni – főleg faluhelyen –, így házaknál főzték az asszonyok.

Az udvaron egy nagy üstbe belerakták az összegyűjtött zsiradékokat, ehetetlen avas szalonnát, a disznóvágás idején megmaradt és fel nem használt hájat, faggyút.

Ebbe aztán esővizet meg zsírszódát raktak.

De utóbbit sem lehetett mindig kapni, olyankor oltott mésszel meg sóval helyettesítették.

Aztán a nagy üstben órákig főzték, kavarták, mivelhogy hamar kifuthatott.

Mikor már látták, hogy kész lesz, ládákat, azaz öntőformákat tettek ki, azokba meg egy darab vizes vásznat terítettek.

Az üstben szétvált a jó szappan (a fehérebb) a barnábbiktól, majd legalul a szennyeződés maradt.

Egy nagy szappanfőző kanállal leszedték a javát, ezt öntötték a ládákba.

Volt, hogy az „asztalfiát” használták erre a műveletre, ha nem volt kéznél egyéb formázó. Két-három nap múltával megkeményedett, akkor lehetett darabolni.

Legtöbbször egy vékony dróttal ejtették ezt meg.

Csak néhány hét múlva szikkadt ki teljesen, akkor vált használhatóvá is.

Szappant csak egyszer főztek évente, olyankor annyit, hogy eltartson a következő esztendőig.

A mész

Manapság már szinte hihetetlen, hogy a meszet az építkezésen túl tartósításra is használták.

Az Érmelléken csak a módosabb gazdák használtak meszet, a szegény ember földből, fából, nádból építkezett, és a falakat is sárral vakolta, majd budaifölddel (falfestéshez használt iszapolt, sárgás agyag) mázolta be.

Tartósításra a tojás esetében használták.

Sokáig elállt, ha oltott mész levébe rakták, olyan lébe, amellyel a házak falát is meszelték.

Miután kiszedték a kifehéredett tojásokat és megszáradt rajtuk a vékony mészréteg, búzába rakták, ahol akár karácsonyig is friss maradt.

Csak a Nagyboldogasszony (augusztus 15.) és Kisboldogasszony (szeptember 8.) között megszedett tojások voltak erre alkalmasak.

Igaz, a dédnagymamák se igen tudtak erre magyarázatot adni, de ez így maradt fenn századokon keresztül, és be is igazolódott.

Mésszel a gyümölcsfák törzsét is fertőtlenítették.

Az apró oltatlan mésznek volt még egy elengedhetetlen jó tulajdonsága.

A kertekre, konyhakertekre kiszórva féregtelenítették a talajt.

Ha ősszel beleszántották a földbe, a következő esztendőben kevesebb kártevő pusztította a veteményest.

Ecet, szódabikarbóna és levendula

A szódabikarbóna, vagy ahogyan az Érmelléken nevezik, a pezsgő, a népi gyógyászaton túl (évtizedes tapasztalatokra építve gyomorégésre, gyulladásokra, rovarcsípésekre alkalmas) szagtalanításra, mosásra, fertőtlenítésre, mindemellett tűzhelyek, edények, evőeszközök, ezüstneműk tisztítására is jól bevált.

A Kárpát-medencében 1860 óta ismerik.

Felhasználhatósága szinte határtalan.

Még a tésztareceptekben is sokszor előfordul.

Az Érmelléken oly kedvelt csörögéhez és egyéb, fujtatott tésztafélékhez is ajánlatos.

Sokoldalúságát tán csak az ecet múlja felül.

Nemcsak a népi gyógyászatban, de a takarításban is kész csodaszernek számított – és számítana még ma is, ha ismernék tulajdonságait.

Az ablaküveg száz esztendővel ezelőtt az ecettől csillogott, a poharakkal, üvegkancsókkal egyetemben, mi több, a lámpaüveget is ecettel átitatott törlőkendővel tisztították.

Az ecetet az élelmiszerek tartósításán kívül ruhabélik öblítésére is használták, mellyel nemcsak lágyabbá tették a vászonneműt, de fertőtlenítették is azt.

Az ecetes vízzel való öblítés fényes csillogást kölcsönzött a hajnak is, és nem kellett a korpásodástól sem tartania annak, aki folyamatosan alkalmazta a módszert.

Nekik levendulacsokor szolgált a molylepke ellen a sifonban, illetve a szúnyogokat is ez tartotta távol, a függönyökre, vagy ahogyan itt nevezték, a firhangokra tűzve.

Ettől volt illatos az ünnepi ruha is, amelyet a nagy karosláda aljáról vettek elő a templomozás idejére.

Az Úristen mindent lehelyezett a földre, csak le kellett hajolni érte!

(Forrás: Sütő Éva/reggeli újság.ro/Vass Zoltán)

https://ebredjvelunk.com/2015/04/21/dednagyanyaink-nagyanyaink-regi-praktikai/

Címkék:

Vissza

Téma: Dédnagyanyáink, nagyanyáink régi praktikái

Nincs hozzászólás.

Dédnagyanyáink, nagyanyáink régi praktikái

Címkék:

Téma: Dédnagyanyáink, nagyanyáink régi praktikái

Új hozzászólás hozzáadása

Keresés

Elérhetőség