Dohogva ment föl a lépcsőn, botját a tornác fájára akasztotta, s belépett a házba. A nemzetes úr a virágoskert felé sétált, nézte a fákat, melyeket ő ültetett, s melyek immár akkora nagyok, s olyanok éppen, mintha öröktől fogva ottan állottak volna.

A pap fölment a tornácra, palástját, könyveit letette a kis kerek asztalra, közelebb húzott egy vesszőből font kerti széket, s leült. Szeretett ilyenkor, Istentisztelet után ott ülni egyedül a tornácon, ilyenkor úgy érezte, mintha odatartozna ő is a házhoz, s ez jó érzés volt. Nem törődött vele senki, nem udvariaskodott, nem akart mindenáron beszélgetni, s ebben volt valami jó családiasság, valami megszokott és meghitt melegség. Az ember csak akkor nem vendég valahol, ha nyugodtan magára hagyják.

Holló János ült a tornácon s a nemzetes asszony szavaira gondolt. Milyen igaza van, bizony, milyen igaza. Lám, van valami, ami a biblia igazságainak is fölötte áll, ez a valami a nemzet igazsága. Önző igazság… de vajon nem minden igazság önző? S vajon nem azért ember az ember, hogy önzők legyenek az igazságai? Bizony, bibliát kellene írni a magyaroknak. Magyar bibliát. Mely ne a zsidók történelméről szóljon, hanem a magyarokéról, arról a történelemről, mely húsukból és vérükből való, mely igazán az övék, és igazán biblia. Talán nem lehetne a magyar múltból bibliát írni? Talán nincs tanulsága éppen elég? Nincsenek hőslelkű apostolai, szenvedő mártírjai éppen elegen? Mi lenne a különbség a zsidók bibliája, s a magyaroké között? Egyiptomi vándorlás? Százötven éves török rabság? Átkelés a Vörös-tengeren s egyéb csodák? Hát nem elég csoda, hogy ez a nemzet újra és újra feltámadott, és mindig feltámadott? Hogy mindig akadt apostol, amikor kellett, és mindig akadtak lelkes hívő seregek, akik hittek a magyarság föltámadásában? S adá őket az Úr a filiszteusok kezébe. Így hangzana a magyar bibliában: és adá őket az osztrákok kezébe, a Habsburgok kezébe, oláhok, rácok, gyülevész népek kezébe, hogy megismerjék az Úrnak erejét.

Ebből a bibliából lehetne prédikálni!

És Holló János tiszteletes urat ott a tanyai ház tornácán meglegyintette hirtelen egy lelkes, hatalmas érzés: ő megírja ezt a bibliát! Megírja, ha vérén is, ha élete árán is. Ha összecsődülnek rá a püspökök mind, akkor is! A magyar bibliát magyarok számára.

Olyan nagyot érzett, hogy fölugrott a székből. Szemei izzottak, melle kitágult. Igen, ez célt ad és értelmet az életnek. Megírja, ha pokolra kerül a lelke, akkor is!

Nem bírta magában hordozni egy percig sem ezt a lelkesedést. Ott nyomban előszedett valami cafatos irkapapírt, s jegyezni kezdte a gondolatait. Lázasan és rendszertelenül készítette a jegyzeteket. Világ teremtése? Mi volt a magyar világ teremtése? a honfoglalás. Árpád s a vezérek. Dicsőséges hadak útja…

Észre sem vette, hogy a nemzetes úr ott áll mellette, és nézi figyelmesen.

– Hát maga mit firkál itt, így nekimelegedve?

A hangra fölrezzent, elvörösödött.

– Bibliát írok nemzetes uram, a magyaroknak!

Varjassy István nem csodálkozott, csak megcsóválta szelíden öreg fejét.

– Bibliát, bibliát. Nem mondom, az is kell. De azt hiszem, a zsidóknak is jobb lett volna, ha bibliaírás helyett megőrizték volna a hazájukat. Nem gondolja?

Azzal lassú csoszogással továbbment a tornácon és halk füttyentésekkel felelgetett a rigónak, amelyik az orgonabokrok között incselkedett a nyári verőfénnyel…”

„…Hanem csóválgatni kezdték fejüket a falusiak is, ha a templomban olykor tűzbe jött a papjuk, s olyan prédikációt vágott ki Botondról vagy Zuárd vezérről, hogy csak úgy recsegtek a falak. Ejszen, bolondulásnak indult a papunk – gondolták, de azért tetszett nekik a virtusos biblia.

– Mert nem azt az embert szereti az Isten, nem azt a magyart, aki meghunyászkodik, és kezet csókol a világ urainak – mondotta László király, az Úr profétája, akit szentnek neveztek volt a magyarok között – hanem az olyan magyart szereti az Isten, aki szembe szegül a világgal a maga jussáért, s küzd, miként az angyalok seregei küzdöttek vala az ördögök seregeivel e világnak megmentéséért! Ezért atyámfiai, halljátok Istennek törvényét, int azt a magyaroknak mondotta az ő prófétái által: ki fegyvert nem ragad, fegyver által vész el, s egy is az idegenek közöl, ha kővel merészel megdobni téged, vagy a te atyád népéből valamelyiket, azt dobjad vissza a halálnak pusztulásával, mert százszorosan kedves énelőttem a fiú, aki az ő atyja háznak védelmére kel! Jaj annak atyámfiai, aki tehetetlen a védekezésben, és hitvány a harcban, aki testének gyöngeségét, s lelkének gyávaságát az alázatosság és béketűrés tetszetős álorcájával takarja el: azt elpusztítja az Úr kínoknak kínjával és ráküldi a filiszteusoknak seregét, hogy ülnének a nyakán, és sanyargatnák őt, és tanítanák meg az Úr parancsolataira, aki ekként mondotta volt: én vagyok a te erős Urad, és erős Istened, s ki erővel szolgál engem, erőssé teszem azt a nemzetek között. Aki pedig gyönge énhozzám, és az én törvényeim szerint cselekedni hitvány: az nem méltó az életnek koronájára, s elpusztítom őt a földnek színéről.

– Így mondották ezt a mi profétáink atyámfiai, s jól gondolja meg mindenki tiközöttetek, hogy az Úrnak szeme egyenként rajtatok vagyon, s aki az ő harcának megküzdésére gyöngének mutatkozik a földi világban, annak ahhoz sem lészen ereje, hogy az Úr kegyelmének kapuját kinyissa. Valahányszor pedig gyöngének mutatkoztok igazság és küzdés dolgaiban: reátok bocsátja az Úr filiszteusoknak seregét, hogy szolgálnátok őalattuk, s tanulnátok meg tisztelni atyáitoknak erős Istenét. Aki megbünteti az apák gyöngeségét a fiakban is, hetedíziglen. Míg csak nem lészen belőletek az ő akaratja szerint való cselekvő nemzet, harcos ivadék, fejedelmi papság. Mely megváltja a gonoszok bűneit kardnak, vérnek és igazságtevésnek általa, az egy erős, diadalmas és igaz Isten dicsőségére. Ámen.

Így dörgött le a szószékből Holló János tiszteletes a doboji magyarokra, kik tátott szájjal hallgatták, s most már odafigyelve valamennyien. Különösképpen a legények, úgy ették a szavát, hogy még a képük is kivirult tőle.

Az új magyari kereszténység hatása aztán hamarosan meg is mutatkozott. ”

A magyar biblia elnyerte az emberek tetszését. A hatalom azonban akkor sem tűrhette el az ilyen cselekedetet. Hollós tiszteletest meghurcolták, félreállították. Később erről így beszél a regényben: „Bizony, öreg vagyok, és nem ebbe az országba való. Ahol vakok hajtják a szekereket, süketek lesik a hangokat és némák beszélnek csak igazságról. Magyarnak lenni ma annyi, mint süketnek, vaknak és némának lenni.”

A magyar biblia nem ítéltetett győzelemre. Ennyi esztendővel az eseményt követően mégis érdemes a tartalmán elgondolkodni…

Adjon az Isten boldog újesztendőt magyarok!

Békéscsaba, 2014. január 2.
Anton

Emlékeztető: „Váljatok népből nemzetté!” (Wass Albert)

https://www.sokkaljobb.hu/content/ne-bibli%C3%A1t-mondja-maga-hanem-azt-ami-igaz

Címkék:

Vissza

Téma: Sokkaljobb - Ne a bibliát mondja maga is, hanem azt, ami igaz

Nincs hozzászólás.

Sokkaljobb - Ne a bibliát mondja maga is, hanem azt, ami igaz

Címkék:

Téma: Sokkaljobb - Ne a bibliát mondja maga is, hanem azt, ami igaz

Új hozzászólás hozzáadása

Keresés

Elérhetőség