A berill
Kapcsolódó link..
https://embers-eg.webnode.hu/news/fenysziv-szakralis-geometria-az-egy-torvenye-es-a-teremtes/
https://embers-eg.webnode.hu/news/karsay-istvan-karma-es-magvilagosodas-/
https://embers-eg.webnode.hu/
https://embers-eg.webnode.hu/news/vilagbiztonsag-vilagvallasok-es-a-szent-korona/
https://embers-eg.webnode.hu/news/hamvas-bela-scientia-sacra-reszlet-1/
https://embers-eg.webnode.hu/news/balla-ede-zsolt-szakralis-foldrajz/
embers-eg.webnode.hu/news/egy-
A berill fénylő, fehér és áttetsző kő. Ha csiszolása homorú s egyszersmind domború, az ilyen kövön keresztülnézve a szem számára eleddig láthatatlan dolgokat észlelhetünk.
Hasonlóképpen, ha a szellemi szem számára szellemi berillt csiszolunk, amely a legkisebbnek és a legnagyobbnak egyaránt formája, közvetítésével minden dolgok oszthatatlan és ősi kezdetéhez közelíthetünk. Hogy miképpen?
Először is szüntelenül tekintetbe kell venned, hogy az őskezdete mindennek az Egy, amit Anaxagorasz nyomán ősértelemnek nevezünk. Ezáltal jelenik meg minden a létben, hogy önmagát ily módon kinyilatkoztassa.
A teremtő értelem ugyanis fényének ontásában és átadásában leli örömét. Így válik a Szellem teremtővé: lévén műveinek célja önmaga, azokban fensége kell megnyilatkozzék - ezért alkot megismerőképességgel áthatott lényeket; akik igazságát fel tudják fogni, és teremtő voltában ezeknek olyképpen mutatkozik meg, hogy azok láthatóan tudják őt megragadni. Ennek a tudása az alap, amelyből minden további következik.
Másodszor tudnod kell, hogy ami nem igaz, és ami az igazhoz nem is hasonlít, az a létezésben egyáltalán nem részesül. Ami azonban létező, az valami másban önmagától különböző. Önmagában ugyanis valódi létével azonos, ezzel szemben valami másban ahhoz csupán hasonló. Eszerint a meleg önmaga sajátos létezése, de a melegítettben csak hasonló a meleghez.
Megismerés pedig háromféle lehetséges: az érzékelés (sensibilis), az emberi értelem (intellectualis) és a tisztán szellemi (intelligentialis) útján. E háromféle megismerési módnak Augustinus szerint háromféle világ felel meg... az érzékek, az értelem, a szellem világa...
Harmadszor figyelembe kell venned Protagorasz mondását, amely szerint a dolgok mértéke az ember. Mert az érzékekkel észlelhetőt az ember érzékeivel méri, az ésszerűt (intelligibilia) az értelmével (intellectus), és azt, ami az ésszerűn túl esik, megismerőképességének túllépésével éri el.
Mindezt az előbbiek alapján teszi. Miközben tudatában van, hogy a megismerő lélek (anima cognoscitiva) célja és határa a voltaképpeni megismerhető, érzékelőképessége nyújtja számára a bizonyosságot, hogy az érzékelhető olyan, amilyennek érzékeli; és hasonló módon szerez bizonyosságot az értelem körébe tartozó dolgokról, amelyek értelme számára megragadhatók kell legyenek; ami azonban ezeknek határát túlhaladja, az szükségképpen az értelem képességeit is felülmúlja.
Így találja meg az ember önmagában minden teremtett dolog mértékét.
Negyediknek fordítsd figyelmedet Hermész Triszmegisztosz mondására: az ember egy második Isten. Mert valamint Isten teremtője mindannak, ami valóban létezik (entium realium) és teremtője a természeti alakzatoknak, az ember teremtője az ésszerű dolgoknak (entium rationalium) és művészeti formáknak, amelyek nem egyebek, mint értelmének másai, szakasztott úgy, amint Isten teremtése az isteni értelem mása.
Eszerint az ember értelmi képessége alkotótevékenysége közepette az isteni értelem tükörmása, és úgy alkot az isteni értelem képmására képmásokat, valamint a külső művészi alakzatok a belső természetes alakzatok másai. Ez magyarázza, hogy az ember a maga értelmét saját alkotásain méri és ebből következtet az isteni értelemre, ahogy az igazságot is annak tükörképe szerint érti meg.
Ez az a tudás, amely a rejtély megoldásának kulcsa. A tévedhetetlen és biztos tekintet pedig e rejtélyben az igazság rejtett képét ismeri fel, és felismerve bizonyosságot szerez arról, hogy ezt az igazságot semmiféle rejtély nem ábrázolhatja.
Kiindulópontunk nem lehet más, mint az őskezdet. Mert az a hindu, aki Szókratésszel társalgott, kinevette azokat, akik Isten nélkül bárminek is megismerésére törekedtek, Isten nélkül, aki mindenek ősalapja és előidézője. Legyen tehát szemléletünk tárgya az oszthatatlan kezdet.
Első tekintetünk merüljön a berill szemléletébe, és kutassuk azt, ami minden lehető nagyságot felülmúl és minden lehető kicsinynél kisebb. Így látjuk meg az eredetet, amely minden nagyot és kicsinyt megelőz és teljesen egyszerű, és amelyet semmiféle osztás nem bonthat részekre, de ami minden nagynak és kicsinynek mértékét szabja.
És ha a berillen keresztül egyenlőtlenséget pillantunk meg, akkor szemléletünk tárgya az oszthatatlan azonosság lesz, és azáltal, ami ehhez a végső és feltétel nélkülihez hasonló, látjuk az oszthatatlan eredetet, ami azonban a hasonlóságban megoszlik és változik: mert ez az igazság.
Mert az ilyen szemléletnek tárgya nem egyéb, mint maga az igazság, amely minden olyan hasonlóság által, amelyben a legnagyobb és a legkisebb találkozik, valamennyi hasonlóságnak végső és első eredetét látja megnyilvánulni.
Ha a megosztott berillen így nézünk keresztül, az oszthatatlan kapcsolatot fogjuk szemlélni, és ugyanez érvényes a mértékarányokra, a viszonylatokra, a szépségre és hasonlókra nézve.
-Cusanus- A legnagyobb és a legkisebb
A gyémántból jó, meleg dalok nőnek,
ha elültetjük a szívünk alá.
-József Attila-
Téma: A berill
Nincs hozzászólás.