Baranta, az ősi magyar harcművészet

2014.09.01 21:04

 

Kiemelt..

Női Nindzsák – Irán legújabb fegyvere

 

Előzmény..

Újvilagtudat - Hogyan van hatással az auránk másokra?

Telepatikus önvédelem 3. rész - Az aurapajzs

A baranta szó elsősorban az ország olyan nyugati és déli peremvidékein maradt fenn, ahol a lakosság összetétele többségében magyar volt (Somogy, Ormánság, Göcsej, Őrség). A szépirodalomban a legtöbb alkalommal Kodolányi János műveiben találkozhatunk vele. A szó jelentése: fegyveres vetélkedés, megmérettetés, harc; harcra, hadjáratra való felkészülés; törvényesen alkalmazható erőszak, illetve ennek alkalmazása.

 

 

A kunoknál zsákmányszerző utat jelent. A környező szláv nyelvű országokban pejoratív értelemben állatok elhajtását, zsákmányolást jelent. A kirgizeknél gyorsan közlekedő lovas csapatot, a kazakoknál az erőszak jogos alkalmazását. Az ujguroknál 1990-ben még külön faluban laktak a barantázók. Egyes kaukázusi népeknél a fegyveres gyakorlatok helyszínét, a legkorábbi írott források szerint pedig a nap harcosait, illetve a nappal szövetséget kötött férfiak közösségét jelenti.
 
A Somogyvár környékén fennmaradt szokás szerint a barantázók a régi törzsszövetség valamikori bírájának, a régi törvények oltalmazójának (harka) voltak a felesküdött, különlegesen kiképzett segítői. Olyan harcosokat takart, akik a fegyverforgatásban való kiválóságuk mellett a legmagasabb erkölcsi, morális követelményeknek is megfeleltek.
 
Míg a keleti stílusokban a mesterek generációi századokra visszavezethetők, a baranta esetében csak kulturális folyamatosságról tudunk. A professzionális harctudással rendelkező korai katonai csoportok felkészítési, személyiségformálási rendszereire mintegy 1300 év távlatából vannak információk.
 
A régi magyaroknál nem teljesen különültek el az egyes foglalkozások, ezért a közösségek tagjainak harci „előkészítése” társadalmi alapfeladatként jelent meg. Az úgynevezett baranta-képességeket mintegy 500 éve folyamatosan korlátozták törvényi rendeletekkel és helyi szabályozással.

 

 
Először 1928–41 között kezdték meg a (magyar) harci mozgások gyűjtését, amit az 1990-es évek elején az akkori szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskolán Vukics Ferenc folytatott tovább. Ekkorra tehető e stílus kialakulása is. Bár a kilencvenes években kezdték rendszerbe foglalni, a baranta legkorábbi változatának a 9. század előtti időkben még létező alakulatot tekintik, ez az úgynevezett baranta had. E csoport a magyar törzsek szövetségének egy kivételes képességű, törvényeket és szokásokat védő harci alakulata volt.
 
Rekonstruálni a képességek jelentős részét megőrző, a hagyományokhoz ragaszkodó magyar pásztorkultúra alapján próbálják. A legtöbb mozgásos elemet a harci és eszközös táncok (pl. botolók) őrizték meg. A néprajzi kutatások kimutatták, hogy ezek mintegy „iskolagyakorlatai” voltak a valódi harci képességeknek. A mozdulatok elsősorban a harci törvényszerűségeket, és nem a zene alapritmusát követik. Mivel a harci tartalommal rendelkező táncok, az ősi küzdelmi vetélkedések, játékok áthagyományozása, a fegyveres gyakorlatokra történő felkészítés folyamatosnak tekinthető, a baranta nagyon korai tartalmakkal is rendelkezik.
 
A stílus mai formája a két újraalapító személyéhez köthető. Vukics Ferenc a gyalogos, Könczey Bence a lovas képességek rekonstruálását irányítja. Ma 105 helyszínen közel 3000 fő foglalkozik barantával Magyarországon, Romániában, Szlovákiában és Szerbiában. Jelentős baranta-központok alakultak a Székelyföldön és a Felvidéken. 2005 óta a Magyarországi Harci-művészetek Össz-szövetségének tagjai.
 
Tervei szerint a baranta alapvetően nem egy „mester” összefoglalt mozdulati- és személyiségformálási struktúrája kíván lenni, hanem egy nép kultúrájának harcban történő megnyilvánulása.
 
A baranta elsősorban a katonai osztályoknak (harci rendeknek) a mozgásanyagát, felkészítési struktúráját foglalja össze; ezek száma egy tucatra tehető. Mint a régi idők magyar hadseregében, a barantában is előfordul a lovasíjászat.
 
A mozgásanyag kialakításában fontos szerepet játszanak a régi fegyveres- és eszközös harci táncok, tehát a baranta számos harcnemmel foglalkozik, a nagy távolságra ható hagyományos fegyverektől a közvetlen közelharcig. A legfontosabb fegyvereik: íj, szablya, kard, rövid- és hosszúbot, fustély (ez is egy botféleség), kelevéz, kopja, fokos, pajzs, csatabárd, ostor, csatacsillag, kés.
 
Lovas (ráró) és gyalogos (thug) szakágakra oszlik. Mindkét szakág 10-10 versenyszámban méri össze a képességeit. Kétféle versenyt rendeznek: a baranta harci játékok szinte minden versenyszámot szerepeltetnek, míg az oslu barantában mindig csak egy versenyszámban indulnak. Az oslu versenyeken általában csak olyan versenyzők indulhatnak, akik az összetett versenyeken is indulnak. Bajnoki címet azonban csak összetett versenyeken lehet szerezni, mivel a baranta nem bátorítja az egy-egy versenyszámra szakosodó specialisták képzését. A versenyeken sokszor csapatok is indulhatnak (többnyire 3-6 fővel).

 

 
A puszta kezes harcban megkülönböztetnek kultikus birkózást (övbirkózást), valamint harci birkózást (böllönt). A pusztakezes technikák jellemzője, hogy a küzdelmet befejező feszítő, fojtó mozdulatok legtöbbjét már álló helyzetben kialakítják, a földharc során már csak szorosabbra fogják.
 
A lovas szakág a lóval való együttműködés egy olyan fokát követeli meg a lovasoktól, ahol a ló irányítását, harci alkalmazását mindenféle kényszerítő eszközök (pl. lószerszám) nélkül kell végrehajtani.
 
A baranta fontos sajátossága az a speciális nevelési és közösségformálási rendszer, amely a hagyományos magyar életfilozófián és szimbólumrendszeren alapszik. A baranta megalkotása során is előnyben részesítik a régi magyar szavakat: például többen használják a csapatversenyek elnevezésére a tömén kifejezést, amely eredetileg tízezret, átvitt értelemben pedig sokat jelentett.
 
 
forrás: magyartudat.com

 

I. Baranta Világkupa összefoglalója
 

A Baranta Magyarország leggyorsabban fejlődő harcművészeti irányzata. Jelenleg 73 helyszínen kb. 2500 fő gyakorolja a régi magyar történelmi harci testkultúrából táplálkozó technikákat. Egyre több településen indítanak Baranta egyesületeket, amelyek a helyi ifjúság mellett az ott élő korosztályok mindegyikével foglalkoznak. A Baranta egyik fontos ismérve, hogy gyakorlása nem képzelhető el Baranta közössége nélkül.

Az önálló magyar harcművészeti irányzat a magyar harci testkultúra megmaradt és megőrzött elemeinek rendszerbe foglalását és továbbfejlesztését tűzte ki célul. Az anyag gyűjtése, rendszerezése, a kiképzésbe való beillesztése jelenleg is folyik. Jelenleg közel ezer tradicionális technikai megoldás alkotja a Baranta alapvázát. A különböző fogások, eljárások mintegy 60 %-a más harcművészetekben nem fordul elő, vagy feledésbe merült.

A Barantát ezen elemek léte, sokrétűsége, a történeti magyar gondolkodásmódból származtatott életfilozófiája teszi igazán izgalmas, egyedülálló szellemi, lelki és fizikai alkotássá. A Baranta nem egy, vagy több "mester" alkotása, hanem a magyar nép, mint kultúrkör összegzett tudásanyagának /életmód, közösségépítés, taktikai modell, technikai alapbázis, személyiségfejlesztési elv, filozófia/ tükröződése a sajátos harci testkultúrában. Az ország különböző területén működő csapatok egyik fontos feladata a helytörténet és a néprajz pontos megismerése, ezen belül pedig a magyar testkultúra még rejtett elemeinek összegyűjtése.

Szeretnél te is barantázni? Tudj meg többet!

https://www.baranta.org/

 

 

 

Baranta (Böllön) - Tradicionális magyar harcművészeti stílus

 

 

Ur, Uruk , Babilon ,Ninive , Egyiptom férfijai ugyanúgy vallási és filozófiai tartalmakkal megtöltött testi és szellemi életmódként élték harchoz kötődő hivatásukat, mint az erőházakban /Zur-khane/ képzett perzsa fiatalok, a ksatria kaszthoz tartozó indiaiak, a pusztákon a harc szabadságát /magyarul fejérek/ választó népcsoportok vagy a születésüktől fogva harcosnak nevelt spártaiak.


A Baranta /Böllön/ története

A Baranta a 9. század és a 20. század között élt magyarság harci kiképzési formáira épülő fegyveres- és pusztakezes harcművészeti irányzat. A szó jelentése: harcra, hadjáratra való felkészülés, törvényesen alkalmazható erőszak, ill. az erőszak alkalmazása. A kunoknál zsákmányszerző utat jelent.

A Somogyvár környékén fennmaradt szokás szerint a barantázók a régi törzsszövetség valamikori bírájának, a régi törvények oltalmazójának /Horka/ voltak a felesküdött, különlegesen kiképzett segítői.

A Baranta a magyar történelem kezdeti időszakaiban élő azon szabad jogállású tagjaitól származik (fejérek), akiknek kiváltsága és egyben kötelezettsége volt a hadakozás. A hadi hivatást mesteri módon elsajátító, sajátos kiképzési rendszert és taktikai elveket alkalmazó harcos réteg az előzménye a magyar történelemben évszázadokig fennmaradó harcoló /nemesi/ rendeknek, csoportoknak.

A szervezetten működő magyar harci kultúra a 7-17. század között élte virágkorát, ezen belül három kiemelkedő időszakot különböztetünk meg: 1. A vándorló állam időszaka, 2. Az Árpádok időszaka, 3. A végváriak időszaka.

A 16. század elejétől megindul a magyar kultúra kettéválása. Ettől az időszaktól fogva a népi kultúra őrzi csak tovább a magyar sajátosságokat. A nemesi kultúra (a harci kultúrát, mozgásos kultúrát is beleértve) egyre inkább nyugati jelleget ölt. Az ezt követő időszakokban már egyre inkább a társadalom perifériájára sodródik a harci jellegű tudásanyag.

 

A Baranta filozófiája

A Baranta a tradicionális magyar életfelfogást fogadja el harci filozófiájának. A hagyományos életelvek szerint élő ember először önmaga megismerésére és meghatározására törekszik, s ezt rendeli a fennálló világ rendje mellé. A barantázókat nem fegyveres specialistáknak, hanem komplex képességekkel rendelkező harcosoknak nevelik. Ez azt jelenti, hogy a távolra és közelre ható fegyverek, a pusztakezes elemek, a lovas harci alkalmazások mellett a magyar kultúra egyéb évezredes hagyományaival is fel kívánja ruházni az erre az útra lépő jelöltet. A magyar fegyveres-, eszközös táncok, a népi költészet munkái /dalok, mondák, regék/, az eszköz- és fegyverkészítés rejtelmei, a gyakorlati régészet, a történettudomány eredményei mellett a hagyományos magyar életvezetést is elsajátítják.

A barantázók egyik legfontosabb célja, hogy a hagyományos magyar harci kultúra elemeinek megismertetésével, a Baranta önálló harci rendszerének minél eredményesebbé tételével megismertesse és világszerte népszerűsítse a magyar kultúrát, a természetet és az embert tisztelő magyar énképet valamint, hogy az általuk űzött stílust az egyik legnépszerűbb harcművészeti irányzattá tegyék hazánkban és később a világon is.

 

A barantázó más emberré válik

A Baranta szerteágazó ismereteinél és ősi gyökereinél fogva alkalmas arra, hogy újralapozza a magyar kultúra szétzilált közösségi környezetét és szellemi mozgatórugóját. A mozgásos kultúrában és szellemi erejében ránk hagyományozott örökségénél fogva a legrégibb harcművészetek közé tartozik. Miután művelőinek /magyaroknak/ a kreativitása és a testi mozgásokra való genetikai alkalmassága adott, így csak rajtuk múlik, hogy milyen színvonalra emelik. Összetettsége miatt alkalmas arra, hogy a világot, az embert és a harcot tudatosan szemlélő személyiséget építsen ki. Gondolatisága az ember és a természet legrégibb együttélő és együttműködő közössége felé mutat. A régi magyar gondolkodás folytán újra tudjuk tanulni, hogy a lehető legegyszerűbb meglátni a jót és a rosszat. A harcművészet életformát követel. A baranta megtanít életmódszerűen magyarul élni. „Beszélő emberként”, „emberként” élni, mint ahogy a magyar szó jelentése is mutatja. Az élet túl értékes ahhoz, hogy a „semmivel” töltsük el. Hogy kell élni? Ahogy a dal is mondja:

„Hogy, ha „megérkezel” csodáljon ősöd, s fogadjon el….”

Mert egyszer mindenki meg fog érkezni…

 

https://felsoharomszek.szek-helyek.ro/index.php/oeroekseguenk/4183-baranta-az-osi-magyar-harcmuveszet

https://bakonyiveszedelmek.5mp.eu/web.php?a=bakonyiveszedelmek