A karácsonyi ünnepkörre való tekintettel most kivételesen valami könnyeddel jelentkezünk, így a karácsonyt végigterrorizáló, és a faggyút élelmiszernek tekintő germánok elől a gyertyát elevő szörnyek helyett, most folytatjuk az osztrák metamorfózis elemzését. Míg korábban a külső, épített környezetre koncentráltunk, most következzék az osztrákok belseje!

A mindannyiunk által megvetett románok hitvány ármánykodását aligha kell bemutatni, az azonban kevésbé közismert, hogy az áruláskirályok mellett az osztrákok is nagy és szemérmetlen gyakorlatra tettek szert az egynapos metamorfózisok terén. 1918 novemberében egyetlen nap alatt lettek több évszázadnyi kérlelhetetlen császárizmus után lelkes republikánusok.

Szűk húsz év múlva egyetlen délelőtt elég volt, hogy az addig hangsúlyosan köztársasági osztrákok nem csak a köztársaságot, de az osztrákságot is lelkesen váltsák át konvertibilis nagynémet birodalmi karszalagra. Hét teljes év után aztán véletlenül rájöttek, hogy az amerikai és szovjet arcvonalak metszéspontjában inkább mégse kell ez nekik, és az utolsó német csapatok távozása, illetve az első szövetséges csapatok érkezése közti rövid időben gyorsan lekaparták az A-ra ragasztott D matricát a sértetlen városukban lévő sértetlen házuk sértetlen garázsában tárolt sértetlen luxusautójuk hátuljáról.

Eközben a mi álomszép országunkat és fővárosunkat azért nyilvánították erődnek, és lőtték teljesen rommá, hogy ezeknek csak két héttel később kelljen átváltozniuk sértetlen birodalmi németekből sértetlen republikánus, semleges osztrákokká.

A könnyedén kozmetikázható külsővel ellentétben azonban belül nagyonis megmaradtak az osztrák történelem eme éles fordulatai által képezett sarkok. Hiába próbálták az egészet a legcsinosabb aranypapírba csomagolni, mi bizony felismerjük a Mozartkugelnek álcázott kutyapiszkukat, és a tájékozatlan, esetleg hasonlóan képmutató világgal ellentétben, nem vagyunk hajlandóak jóízűen elfogyasztani azt. Nézzük, mit tálaltak kedves könnyed műfajként elénk, ezek a sosemvolt nácik!

"Pumukli elvesz ezt, Pumukli elvesz azt, nem látják a kis ravaszt!" A Tőrdöfés-elmélet gyerekbarát interpretációja. Amúgy mire asszociálunk a német HALLO-HALLO és RIADÓ szavakból? Ártatlan gyerekdarabra, vagy fogolyszökésre?"

Mindenkinek megvolt, ugye? Ez a kedves, édes-bús mese korai gyermekéveinkben támadt gyanútlan elménkre. Éder, az aranyos asztalos bácsi és Pumukli, a pajkos kobold mókás kis történetei, néhány apróság azonban szemet szúrt nekünk nácikutatási tapasztalataink tükrében. Hol van vajon Éder mester családja? Hol van Éder mester múltja? Eleve, hol vagyunk most pontosan? Bajorország? Ausztria? Svájc? Liechtenstein?

Ez az egész kis ékszerdoboz lebeg valahol a rózsaszín ködben, kerettörténet, múlt és gyökerek nélkül, márpedig mi pontosan tisztában vagyunk az alpesi lejtők kereteivel, múltjával és gyökereivel... (Itt jegyeznénk meg, hogy a történelmi gyökerek germán meséi telis-tele vannak gonosz manócskákkal, valamint központi téma a gyermekmolesztálás és az éhezés. A magyar mesékben ezzel szemben három fivér tisztességesen megmérkőzik egymással, és általában a legkisebb, legokosabb, legügyesebb nyer, esetleg okos nők válaszolnak a nemes uralkodó furfangos kérdéseire, de gyerekerőszakolás és korgó gyomrok valahogy nincsenek benne.)

A múlt pedig nem különösebben elfogadható Éder mester alpesi néptársai számára, egészen pontosan nem elfogadható néhány apró átalakítás nélkül, amit Éder jó mesterember módjára végre is hajt az évtizedek folyamán. Az életét kora ifjúsága óta kísérő kis gonosz vörös manó feltűnően rendelkezik a nácik valamennyi, zsidóknak tulajdonított jellemvonásával: a kis vörös, szeplős manócska folyamatosan hazudik, manipulál, lop, és létének egyetlen hivatásaként láthatatlanul teszi pokollá az Árja Közösség életterét. Eder asztalostanonci éveiben a Pumuklihoz hasonló figurák még a Stürmer hasábjain rontották meg a sötét erdőbe tévedt német szüzeket.

A mai, szelíd verzióvá alakult
Ős-Pumukli Eder Jugend-éveiben.

A háború alatt Franz Eder Oberscharführer keményen harcolt, vagy esetleg annyira mégse és csak a sok-sok pumukli összeírásával, deportálásával, és táborba zárásával foglalatoskodott, így pedig könnyedén túlélhetett, ami az osztrák nemzet legszentebb kötelessége a házasodás mellett. A felelősségre vonás megúszása és a birodalmi németből egy csapásra semleges osztrákká változás nyomán Éder elméje meghasadt, és a kinti, immár hangsúlyosan nemnáci környezet mellé, kis műhelyébe megteremtette magának ezt a kotnyeles manót, aki saját mentálhigiénés szocializációját is segítette az évtizedek folyamán.

Mint láthattuk, az ügyes kezű asztalos kis széket, ágyacskát ácsolt képzeletbeli lakótársának, ami az 50-es években még bizonyára egyszerű fapriccs lehetett gyalulatlan deszkákból készült barakkjában, melyet apró őrtornyok és 9 voltos elemmel betáplált, elektromos drótkerítésecske vehetett körül. Mire a tévénézők is bekapcsolódhattak a történetbe, valószínűleg több ezer Pumuklit pusztított el, mire ez az utolsó túlélhetett, és a műhelyből nyíló kis kamraajtó mögött stócban álltak a pumukliruhák és pumuklibőröndök.

Beköszöntött a semlegesség, az OPEC ideköltözött tanácskozni, még Éder úr cimborája is (aki félig-meddig elhiszi Pumukli létezését) feleségestül nevet váltott Beobachterről Bernbacherre. Fokozatosan elhatalmasodott a kinti „demokratikus” környezet, ez pedig alapvetően eltorzította, majd fokozatosan magába olvasztotta Eder Oberscharführer világát. Pumukli egyre több kedvezményt és fokozatosan megemelt kalóriaadagot kapott. A kerítésen kívüli világot is elkezdhette felfedezni. A folyamat betetőzéseként, a hajdan halálos bűn gyermeki csintalansággá szelídült. Abbamaradtak a lehorgasztott orral végrehajtott létszámellenőrzések. Vörös hajfürtjei se tömítették többé Eder játéktengeralattjárójának szelepeit, az indulatosan kirúgott aranyfogak helyett pedig egyszerű letolás, fiókba zárás jutott osztályrészül kis vörös manócskának.

A történet katarzisa pedig egyértelműen az a pillanat, amikor a „hajdani” náci végleg elereszti a barátjává vált egykori felügyeltje kezét, aki eljuthat Velencébe, és felszállhat végre a sokat emlegetett hajójára, amellyel nyilván az Ígéret Földjére, Manósztinába igyekezne. A gonosz kék hajómanó azonban kápó módjára, csúnyán átveri Pumuklit, és a kis vöröskét ODESSI kapitány menti meg – itt már érezzük az Éder mester egymással hadakozó személyiségei által vetett szikrákat. De vajon Éder sötétebbik, éjfekete, ezüstszegélyes énje már teljesen megadta magát? Vajon megtorpedózza még ezt a hajót valaki?

Vajon hagyja kikötni a brit haditengerészet? A mi szemünk előtt Imo Moszkowicz rendező láthatatlan keze által megjelent vörös manó aztán, a második évad végén inkább visszatért a műhelybe, hogy továbbra is markáns hatással legyen Éder mester életére. Addigra azonban az öreg asztalos már jobblétre szenderült, de az biztos, hogy az örököse, Ferdinand Eder sem fog nemet mondani arra az ultimátumnak beillő „kérésre”, hogy ellenszolgáltatás nélkül legyen kedves irodabútorokat ácsolni a Simon Wiesenthal Központ számára.

https://gyuloltellensegeink.blog.hu/2014/12/25/a_demokratikus_ausztria_ahol_mar_semmi_sem_emlekeztet_a_naci_multra_ii#comments

Címkék:

Vissza

Téma: Gyűlölt ellenségeink - A demokratikus Ausztria, ahol már semmi sem emlékeztet a náci múltra II.

Nincs hozzászólás.

Gyűlölt ellenségeink - A demokratikus Ausztria, ahol már semmi sem emlékeztet a náci múltra II.

Címkék:

Téma: Gyűlölt ellenségeink - A demokratikus Ausztria, ahol már semmi sem emlékeztet a náci múltra II.

Új hozzászólás hozzáadása

Keresés

Elérhetőség