…olvastuk ezt megannyi elvtelen idegenrajongótól itt a Gyűlölt Ellenségeinken, amikor már esélyük sem volt megcáfolni az adott kedvenckéiket kínos helyzetben leleplező állításokat. A népek megváltozásának okait és körülményeit persze rendre elmulasztották közölni velünk, így mindannyiszor kénytelenek voltunk a tudománytalan fantazmagória világába sorolni az efféle erőtlen vagdalkozásokat. Most viszont a fél világot lázban tartó korszakos probléma, a migránsválság pontosan megmutatta, hogy a népeknek eszük ágában sincs megváltozni.
Biztosan sokakat meglep a csehek és a szlovákok karakán kiállása mellettünk. A csehek legerősebb, mondhatni egyetlen valós motivációja, cselekedeteik kizárólagos alakítója változatlanul a félelem. És a végeláthatatlan sorokban özönlő, mifelénk még csak köveket hajigáló, de a kalasnyikovval és a séfkéssel is bensőséges viszonyban álló, torzonborz, sárga fogú, Allah akbart üvöltöző tömeget – érthető módon – jelenleg lényegesen veszélyesebbnek látják, mint a Wilkommenskulturrá idomított németeket. Orientációjukat erősíti, hogy Herrin Angelától még nem sikerült kiszivárognia olyan, következetesen védhető és képviselhető, tartós álláspontnak, amely mellé odasorakozhattak volna. Ami pedig végképp a bevándorlásellenesség oldalára sodorta a cseheket, hogy közismerten berzenkednek a megsérüléssel fenyegető helyzetektől, így 400 éve mindig elkerülik ezeket. A muszlim veszély ugyan körvonalazódik, de nekik még nem kell ellene s.k. fellépniük, mert megteszi azt más, az ilyesmi pedig óriási megkönnyebbülés azok számára, akiknek minden vágyuk egy melegedő, habtalan fél korsó sör mellett végigvegetálni az összes átlagos délutánt.
Anyicska még mindig azt teszi, amit anyu, apu vagy a diszkóban őt aktuálisan felszedő srác mond neki. Hogy mikor melyiküknek fogad szót, az pontosan annyira követhetetlen, mint amikor az érzelmekkel túlfűtött női agy szövevényes működését a kamaszos hormontúltengés is súlyosbítja. A dackorszak még mindig nem múlt el, és fogunk is még vele vesződni eleget, de most éppen apu a jófej, ráadásul olyan ritka kegyelmi állapot állt be, hogy anyuval is egyetértenek.
Ha vannak valakik Európában, akiknek a történelmét a miénknél is több értelmetlen hülyeség tarkítja, és az írek nem játszanak, akkor azok a lengyelek. Amióta Nagy Katalin a létező leggusztustalanabb módon, további felesleges gusztustalanságokkal körítve felszámolta az országukat, azóta csak olyan dolog lehet lengyel, ami legkevésbé sem orosz. Szívet melengető ez az elvhűség, de annyira életképes politika, mint az oszmán hódítás árnyékában polgárháborúzni. A lengyelek feltétlen bizalmát nagyjából annyiból áll elnyerni, hogy eléjük tartunk egy rajzlapot, rajta az orosz medve képével, és közben barátságosan megveregetjük hátulról a vállukat. Természetesen a Washington–Brüsszel forródrót lenne az utolsó, aki ilyen ziccert kihagy, így az ukrán válsággal magukhoz ölelt lengyeleket simán kidumálták a V4-es csapatból.
Sokszáz évnyi együttlét után mi sem természetesebb egy önmagát tökös kis népként látó hitvány, gyáva szláv csürhe számára, mint szembefordulni a jótevőjével. Megtette ezt már 1848-ban is, amikor német parancsra sunyin a magyarok ellen uszult, hogy aztán a néhány tucatnyi emberveszteségtől megszeppenve, inkább visszakotródjon az óljába lapítani. Az elmaradt hadisikert egy Budapest felé hadonászó Jellacsics szoborral feledtették a horvátok, amelyet aztán hősiesen inkább Belgrád felé forgattak el, amikor a széthúzó magyarok szomszédságában fellazult picit a jugoszláv nemzeti kohézió. Ahelyett, hogy az indokolt védekezéssel törődtek volna, most bevándorlásügyben is megpróbálkoztak egy átgondolatlan offenzívával, de pár nap alatt épp úgy lepattantak rólunk, mint anno Pákozdnál, így megint a kisebb ellenállásnak ígérkező szerbeknél jelentkeztek be a soros parasztlengőért, majd kibékültek velük, majd újra összevesztek. Eközben a saját nemzeti hősével könnyedén elbánó, büszke horvát rendőrség tehetetlenül bámulja az illegális határsértők továbbra is özönlő tízezreit. Történelmi éleslátásukat ismerve, a horvátok valószínűleg a jövőben is mindig az éppen aktuális ellenséget fogják örökös főellenségüknek tekinteni, úgyhogy Gotovina majdani szobrát már érdemes lenne eleve forgóaljzatra felállítaniuk, hogy mindig azonnal reagálhasson az idők szavára.
Fél évezrednyi megalkuvás nélküli harc az ősellenséggé vált muszlimok ellen megedzette a szerb karokat, megkeményítette a szerb lelkeket, és beleoltotta a becsületet a szerb szívekbe. Ettől váltak olyan rettenthetetlenné a szerb harcosok, hogy meg sem próbálták megvédeni az országukat, hanem elejétől fogva puha ülésű buszokon utaztatják át pénzért az országukon a gyűlölt muzulmánokat. És amikor már elviselhetetlenül undorodnak saját maguktól, akkor „te mocskos muzulmán!” felkiáltással, félelmet nem ismerve meggumibotozzák a legvéznább, sűrű szemöldökű iraki srácot.
Az egész bevándorlási probléma töredéke ekkora lenne a Balkánon és nálunk is, ha a híresen okos görögök Európa második legnagyobb légierejével és ötödik legnagyobb haditengerészetével rendet tudnának tartani abban a szigetvilágban, ahol erre utoljára II. Baszileiosz volt képes.
Igaz ami igaz, ha a párhuzamosan zajló, sokfelvonásos csőd-tragikomédiájukban nép és kormánya egyaránt képes rendre a legidiótább megoldást választani, akkor az se várható el tőlük, hogy egy vízi akadályokkal gazdagon tagolt területen feltartóztassák az illegális határátlépőket. Sajnos ehhez elég helikopterre nem futotta nekik, hiszen mindenki tudja, hogy több ezer sziget ellenőrzéséhez sokkal célszerűbb egy 250 vadászgépből álló légiflottát fenntartani. Talán fokhagymafüzért kéne akasztani a kevés helikopterük vezetőkonzoljára is, hogy az megóvja őket a gumicsónakokból kiugráló szírek, afganoszírek, bangladoszírek és afroszírek őrületesen ravasz cselvetései ellen.
Sokszor leírtuk már, és talán felesleges újra kiemelni, mennyire undorítóak az elmúlt másfél évszázadban Európa összes szövetségi rendszerét megjárt románok. Mindig lehet tudni, hogy kivel vannak, de azt soha, hogy kivel lesznek egy perc múlva.
Valamiféle nyolcadik érzékük százszázalékos biztonsággal megjósolja, hogy hova kell állniuk, hogy a végén pozitív legyen az egyenlegük, ezt pedig olyan ártatlan arccal játsszák el, hogy újra és újra mindenki beszopja nekik. Most éppen a tökkelütött EU került a szerszám kellemetlenebbik végére, hiszen elégedetten figyelte, amint a románok kiélik magukat a szokásos heveny magyarozásban, majd arra kellett eszmélnie, hogy rezzenéstelen arccal mégis bemasíroznak a magyarok vezette kvótaellenes csapat zászlaja alá. Van még kérdés?
Amikor kérdez, akkor is hazudik. És persze közben valószínűleg egyezkedik az összes szomszédoddal, hogy hogyan basszanak ki veled. Ráadásul azt is kitalálta már, hogyan baszik ki az alkalmi barátaival, miután a segítségükkel veled kibaszott. Az osztrákok közismerten alig maradnak el az angoloktól aljasságban; a kancellárjuk által előadott, naponta mást hazudunk, eközben minden lehetséges és lehetetlen mocskossággal megvádoljuk a másik felet, és persze igazodunk a németekhez játék számukra olyan napi rutin, mint svédországi bevándorló számára a jogvédő lányok halálra erőszakolása. Incesztriával utoljára a mi Mátyás királyunk bánt érdemei szerint, azóta viszont a művelt világ felfoghatatlanul agyonbabusgatja, és annyira túlértékeli, mint Andy Vajna saját magát. Faymann műsora óta csábító eshetőség a Szabadságpárt győzelme, de ne legyenek illúzióink – ők csak a bevándorlókat szeretik kevésbé a népszocdemeknél, ám ugyanolyan frusztrált, elfojtásokkal teli, antiszociális, álságos pinceivadékok.
