Ma, ezen a nagy napon, a gergely naptár szerinti 2015 május tizedikén (akinek az ezt ólvasók közül ez nem tetszik az számolja át a saját maga által hiteles idöszámítás szerinti csodálatos dátumra, legyen az maya, zsidó vagy akár ösmagyar rovásírású esetleg német (vagy plusz vagy minusz 300 évi méter ill. röf eltolással), netán ezoizé barátaink egy csodálatosan rezgö éteri, kigyófejü, zöld számmisztikusának a vasárnapi (na jó krrbhtnnki) napjára.
Azaz mára - európai idösáv: 8-9-10 óra 45-kor, New Yorki hajnali négykor Seattle-i késö estén illetve hosSZU napján (a Bering szorostól a(z Uk)rajnáig bezárólag, beleértve a béke Krém-szigetét és persze dél-Amerikát, Galapagosz-szigeteket, új Zélandot Kinát, az indiai békés hegyiparasztokkal és mongol-barátaikkal, akikért Tamil menekültek mondanak imát... talán épp' Svájcban.

El vagyok anyátlanodva kedves feleim és ellenfeleim (pedig nem is!) Ma - kora reggel - (nem teljesen önhibámon kívül,) újfent elküldtek a p.icsába. Egyik ok szerint; mert csúnyán beszéltem az orosz nyelv gyönyörteljes (mondhatnám oxfordi lágysággal. - Tudtátok, hogy a Májferlédi-t eredetileg oroszul komponálták és késöbb lopták el a film által összeharácsolt pénz kedvéért azok a csúnya angolul gagyogó vérfertözött gombafejü elödök? Apropó a "gombafejüek" jól el is árulták magukat a 60-as években amikor a Back to CCCP számukat kiadták. Szerintem az összes Beatles fiú is orosz származású felmenökkel rendelkezett - azért is volt ilyen pocsék liverpooli kiejtésük. Orosz dialektü) Valójában azért írogatom ezeket a lelkileg megtört - látszik, gondolom - sorokat, mint egy tétova ódát (már elöre tudom, hogy megint le fognak teremteni a hosszú lére eresztett, önmagyarázó, okoskodó, felületes tartalom miatt), hogy megértessem veletek a lelkemben kavargó, sötét és átláthatatlan gondolatfoszlányok fájó viharát...

Magamra maradtam. Tisztán látom. Mindjárt elbögöm magam. Hiába próbálom innen megmenteni a hazámat - ide-s-tova-veszett sok évem alatt, mára kiderült, hogy beborult és semmi nincs a kezemben amivel csak egy kis lyukat is fúrhatnék áthatolhatatlan falú börtönöm falába egy kis fénysugár kedvéért. Beborít a sötétség és 1000 km-re szülövárosomtól még esélyem se lehet, hogy az oldal néhány felvilágosító erövel felvértezett tagjától, egy kis éteri megvilágosodásra tarthassak igényt. Nem. Itt vagyok távol a szülöhazámtól (most két könnycsepp gördül le ráncos orcámon, egyik az önsajnálaté másik a hazámért érdemtelenné váló mondatok által kiváltódott vegetatív-reakció vonzata)

Szégyenlem is magam, de nagyon. Egy tízes skálán a 9,5-ön áll a szégyenem. (0,5 a született felelötlenségem miatt - persze ez is önmarcangoló, már dolgozom rajta, minden este elalvás elött Nemzeti Dalokat hallgatok /Élemedett korom ellenére Kárpátia meg a többiek! Kormoránt nem is merem ideírni, mert sokak szerint már túl nyálasak/) No de félretéve a mea culpázást. a mai napon számot vetek eddigi ittlétemmel és csúnya - néha "minösíthetetlen" viselkedésemmel. Tudom, hogy visszaesö vagyok, halmozottan és többen kívánnak a pokolra, amit valószínüleg kiérdemeltem eddigre.
Ez az oldal volt az egyik pokolra vezetö út és jól látható (söt én is régóta tisztában vagyok vele), hogy ezen az oldalon az út szélét kikövezö kövek /értsd. Nicknevek mögött élö, érzö, személyek) szinte mindannyian jószándékuak.

Kedves feleim és nem feleim, egy kis visszaemlékezés következik (persze csak csípöböl és lazán):

1. Néhány fénykép...

... miután pesten születtem és nöttem fel, szinte majd mindegyik fotó életem egy része... (a szinesek). Emlékezetem szerint nem a szovjetek építették fel újra a várost, hanem a szüleim korosztálya, részben még én is, miközben a Naaagy Szovjet Felszabadító Hadsereg ott vakarta nagyrabecsült tökeit kishazánkban és "cserekereskedelem" címszó alatt szinte mindent elvitt amit jónak látott. Az a generáció amelyik építette akkor az országot - nem szerette az oroszokat, de a hazáját igen. A generáció azon tagjai amelyek kiszolgálták a hatalmat azok nem építették, hanem élvezték a jólétet, "orosz barátainkkal" együtt, a szocializmusba s majd onnan a kommunizmus felé vezetö úton.

Nem az orosz emberröl beszélek, hanem a hatalomról. Ki kéri vissza a nagy vállveregetö barátot? Ha most otthon élnék kötelezö lenne újfent célra irányítottan gondolkodnom? Az új orosz-szovjethatalom talán bizonyított valamit ami kézzelfogható a magyaroknak? Ja, hogy mi is emberek vagyunk? Ugyan hol is hallottam már ezt? Megvan: A szovjet-magyar baráti társaság gyülésén, amit a TV is közvetített valamikor a 70-es években. Akkor kérdeztem meg az egyik pártkönyvet kiérdemelt munkatársamtól, hogy miért nem hívják "Magyar-szovjet baráti társaságnak ezt a csoportot? (már csak az ABC miatt is... még ma is látom, milyen csúnyán nézett rám!) Szeretném hozzátenni, hogy az USA, EU, IZRAEL és SVÁJC Leereszkedö vállonveregetése SE hiányzik.

2. 2010 január elején közöltem le néhány levélböl (Trueman-levelezések) részleteket, amit ezekkel a mondatokkal fejeztem be:

"Imre oldalain – egy év leforgása alatt - többen és többféleképpen kérdezték már:

- Mit kell tennünk azért, hogy magyarország újra a magyaroké legyen?
- Mit tegyünk, hogy újból tiszteletreméltó és megbecsült legyen a Magyar nép?

Szerintem és hiszem Imre szerint is egyetlen helyes válasz létezik: Felébredni végre.

Akik vezetõt keresnek fogják meg Trueman kezét és dícsértessék a… Jobbik, esetleg a Fidesz, de bármelyiket is követed, amelyikben most hiszel, újra orra fogsz buksz az út végén.
Imre senkit nem kötelezett arra, hogy higgyen benne. Amikor a fiam ca. 16 hónapos volt, a nappalinkban elengedtem a kezét, két lépést hátraléptem és azt mondtam neki: - Gyere ide!
Azóta nem kell fogja a kezemet. Nektek meddig kell a kezeteket szorítani? ÉLETETEK VÉGÉIG? "

Több mint 5 éve.

Nem változott semmi. Kapkodtok egy kéz után, ami mostanra elérhetetlen. Akkor gyorsan keresni kezdetek egy másikat és amikor azt se éritek fel akkor a sértödés, sírás, dühöngés, orrabukás...

Fiúk, lányok! Engem nem zavar, ha egyesek és kettesek engem okolnak, mert durva vagyok, meg illetlen. Caruso is durva volt... emészthetetlen. Nem vagytok neki ellenfél. Detonátor - igaza volt, de olyan durva és igazságtalan meg sértö és különben is... emészthetetlen. Nincs köztetek ellenfele, de a kezét se nyújtja. Persze neki se életcélja, hogy itt egyeseket - napi rendszerességgel - dajkáljon. Ugyanakkor Makarenkonak sem érzi magát, bár néhány pofont azért kiosztott. Aki kapta, meg elpityeredet, vagy átment dühöngöbe. Néhányan - valamennyire - megértették, azok lenyelték a gombócot... Nekünk is volt csörténk, nem is egy.

De benne respektálom az észt és az energiát is.

Pitkin. Hülye? ki-ki döntse el maga. Szerintem a maga útját járja és vele együtt néhányan még tapogatóznak ezen az úton. Többek között én is - bár csak innen kintröl, ahol semmi jogom "befolyásolni". Ennek ellenére hagyja és jókat veszekszünk. Ha nem is egyezik mindenben a véleményünk, az út járhatóságáról, de a cél, vagy a cél elérésének a lehetöségében azért egyetértek vele. Miért? Azért mert a belsö energiája "jószándéku".

mormota-duzzogó... kukackac, és sokan mások ... a többség közülünk jót szeretne cselekedni. Van aki próbálkozik közületek de nem mindegyikötök. Névtelenül, - amelyiknek nem inge, ne vegye magára - néhányotok, azon kivül, hogy itt olvassa azt ami megjelent, egy paraszthajszálat nem tett még keresztbe azért, hogy átadjon a tudásából. Úgy veszem, hogy nem volt mit. Nincs harag, statisztákra mindig szükség volt. Mint tortán a pihekönnyü hab. Egy kis díszítés és néha izesít is. Nincs is ezzel baj.

Megint (nick)név nélkül. Páran csak kötözködni, balhézni vagytok itt. Miközben ártatlan szemekkel csodálkoztok rá az oldalra, "nem én voltam" nézéssel, a következö pillanatban már bele is csíptek valakibe. Néhány - kérésre - nekem is elküldött levelet követöen bele szoktam nézni a letámadt fél leveleibe... tipikusan alig néhány személyröl van szó. Ha csak pillanatnyi felindulás, akkor nem szólok közbe, nincs értelme még jobban megkeverni a dolgokat. Sajnos néhány személy pont ilyen okokból kellet kizárnom vagy felfüggesztenem. Néha Imre is megteszi, bár szívja a fogát.

3. Többször (sokszor, rengetegszer) olvastam itt az oldalon, hogy "mi, magyarok vagyunk az ösnyelv birtokosai, a múlt örzöi, a jövö, a legjobb, legokosabb és egyik (és a) legnagyszerübb nép" e-földtekén.

Teljesen (vagy majdnem) egyetértek. Szívem minden dobbanása duplázódik amikor ilyeneket látok/hallok. Kb. tíz évesen kék nyakkendöben, késöbb pirosra cserélve, majd egyszerüen a (KISZ)lányok vonzásköréböl adódóan, lelkileg - és amikor adódott testileg - is (ágyba)vittem a barátság tüzét, nem csak a magyar honleányok, de a keletnémet, lengyel, vietnámi néha még a francia ifjúság érzö és a hetvenes évek elején önmagukra és másokra találó, lelkiekben a szabadságot választó nönemü tagjait. A fiúkkal - ez az emancipálódás kora volt - a magyar honleányok foglalkoztak. Azért is tették ezt oly' hévvel, mert a 68-as virágháborúról lemaradva, mint második nemzedék, ök is bizonyítani kívánták, hogy nem maradnak le 5-7 évvel idösebb fiú vagy lánytestvérük harcos, felszabaditásra érett tevékenységeitöl. A szabadság mindenek felett! Ez volt - számomra és korosztályom számára az új éden, csak több Ádámmal, Évával és a kígyók is ott tekeregtek. Mindettöl függetlenül, a hitünk a jó irányt is elfogadta. Okosodtunk, szórakozva, olvasva, diszkóba járva, sportolva hegyen vizen levegöben és jégpályán, de tanultunk, dolgozni is rendben eljártuk, mozikat és színházi elöadásokat látogattunk, hittünk a jövöben. Akkor még látható volt, bár kicsit homályosan, zagyván, itt ott gyanúsan elszinezödve, de ifjonti hévvel tele szívünk tudta és érezte, hogy miénk a jövö.
Szabadság és szerelem éltetett, Tudás és gyözni akarás védett minket.

Zavaró tényezö? Alig néhány; A szomszédok? Phfö...A Csehszlovákok? Nem volt nagy különbség. Románia? Csaucseszdki és a románok. De mi is ott vagyunk; Magyarok! Ja, csehbe is voltunk néhányan. Orosz határsáv? Hát, pesttöl messze volt, és a vágány is más nyomtávú... aztán Jókai, Mikszáth regényekböl tudtuk ám, hogy a régi Magyar felsöoktatás illusztris oskolái igencsak arra találhatók... tehát ott is ott vagyunk. Magyarok. Yugo... egy csomo magyar az ország alfelén... magyarul beszéltek és föztek is, no meg Tito Yugoszláviáját különben is csak "másik" útlevéllel lehetett becserkészni (a'mmeg nem járt nekünk proliknak) és ott is ugyanolyanok a hegyek völgyek, utak, városok mint az édes otthonban, "Kár" mondta a holló és már nem is volt vonzó... persze félig Nyugatnak számított, de azért a mi magyarok ott is ott vagyunk. Györtöl Soprontól nyugatra meg Ausztria és a Fertö-tó... Egy kicsit magyar, egy kicsit német, de a "sógorok" nem rossz emberek. Bécs sincs messze, bár macerás odáig eljutni. Különben is a magyar lányok sokkal szebbek és itt is sok az út, ahol jól megy a motorom.
Mert volt néhány. "ezüst tankos", Simson, Danuvia, Pannonia TLF, Indian, P10-es, Norton 175, Jawa 250, MZ 250-es P20-as, CZ175-ös... az élet szép volt és szabad, tisztességes is, napsütés, nyár, dunai kajakozás, kenuzás... gyöngyvirágtól - lombhullásig motoron bejárva az egész országot... Nincs szebb csak más, nincs e-világon más, oly' hely ahol élned s majd halnod kell...

Tényleg ezt hittem.

R. L. Stevenson Requiem-e volt a bibliám
(ilyenkor szép is, keserü is a világ, világfájdalmak mézízü szölöfürtökkel elegyítve):

"A csillagos nagy ég alatt halok meg,
Ott ásd síromat.
Életem szép volt és szabad,
és akartam a halált.

Sírkövembe pedig vésd bele, vésd;
Ide kérte, kapta a pihenést,
hazaküldte a tenger a tengerészt
s haza a domb a vadászt."

Ez idöben több volt a csillagos ég alatti séta, de esténként már ott toporgott a szobajtóm elött a démon. Csendesen, láthatatlanul, mégis a bebocsájtásra várva.

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, még zöldel a nyárfa (vagy ez akác lenne?)... szakmát szereztem, dolgozni jártam, változott az életem és lassan kinöttem abból a néhány évböl amit további életünkben mint rejtett kincs hurcolunk magunkkal - ifjúságunk édes pillanatai, összeaszalódott, megkeményedett szárított-gyümölcsei, vagy könyvbe préselt, pergamenvékonyságú, törékeny virágszálai... néhány (akkor még fekete -fehér) kifakult fénykép, megkopott gyürü, vagy nyakláncra való, rézmedál, esetleg apánktól örökölt, 18 éves korunkban ránkruházott pecsétgyürü, óra, szeretett ölelés anyám karjaiban. Persze semmi elérzékenyülés, fapofa, flegmaság, megszabadulva a családi körböl, remegö kézzel egy cigi (Fecske, Kossuth, ha jó haverokkal körében vagyok akkor a Malboro elövéve és mellé egy sör koccintás)
Este, egyedül, a régi barátnö ment, új nincs, nem is kell mert idegesítö és különben is szükség van néha pihenésre!

Katonaság, addigra már repedezik a világ. Mit keresek itt? Mi a fészkes fenét kell nekem itt megvédenem. Ki a jó k...anyja kötelez arra, hogy két évig itt rohadjak? Szabad akarok lenni. Apámat is - kik fenyegették az életét éveken keresztül? Pápa, hirközlés, Morze, Távírók, Repülötér, MIG21, MIG 21/96... az "új" gépek. Sokkal erösebb mint a régebbi tipus. Anyátok. 2 év. Másfél. Tudok morzézni. Jó vagyok - jó a ritmus érzékem. Van néhány jó haverom, együtt vonultunk be... azaz hoztak ide minket. Egy év - életfogytiglan és egy teljes élet. Pest a világ másik felén. Pápa - nyomorék kisváros, feléböl ki vannak tiltva a katonák. A másik felében kell néha összeverekedni a civilekkel. Nem mintha szeretném, de útálják a katonákat, mert lenyúljuk a csajokat... A francokat, azok jönnek hozzánk.
Valami szép is van az életünkben. Néhány monoklit megér a dolog.
Az utolsó 150 nap, a centi. Ma is megvan az "arany kincsesládikám", bár csak az utolsó 50 nap fért el benne, de életemnél is többet ért. Minden nap egy vágás, 49, 48,... 3, 2, 1. A vonatsíp az LFS-t (.-.. ..-. ...) játsza 4km-en keresztül ameddig a vonat elhalad a laktanya mellett. Hagyomány. Négyhavonta hallottuk, ma mi játszuk le az ottmaradottak kedvéért. Haver, te aki utánam jöttél, te is el fogod játszani és ti "hivatásosok", én már szabad leszek mint a madár, ti meg ott fogtok elrohadni. Ámen. Na jó, egy (vagy kettö?) jó is volt közülük... akkor is LóF@sz (a) Seggetekbe!

Szabadság... Hol vagytok régi barátok? Szükségem lenne ma rátok. Barátnöm sincs. 18 hónapig várt rám. Aztán csao. Hat hónappal késöbb már csak egy vállrándítást ér.
Eddig és hogyan tovább? Munkahely - a régi munkahelyem már nincs meg - nem is tetszett annyira, másikat keresek, könnyedén találok is, egy hét múlva már dolgozok.
A két év alatt megváltozott Budapest. Vagy én. Hol is tartottam? Tartottam valahol? Mi lesz veled emberke?

A jövö? Néhány hónap múlva rájövök, hogy ez a világ nem az amit elhagytam. Visszatértem ugyan hü keblére, de rá kellett jönnöm, hogy most ö hagyott el. Magával vitte a fiatalságot, a futó és heves szerelmeket, a szabadság tágas horizontját és belelökött egy új, szürke és hunyorgó fénnyel megvilágított, koszos világba. Mikor jöttem rá erre?

Egyik napról a másikra. Az nem is zavart, hogy én hogy érzem magam, akkor átmeneti állapotnak gondoltam. Az zavart amit láttam. Vagyis látni véltem, csak tükör által, homályosan. Középen én, mögöttem a homályos, dermesztö jelen. Mást láttam mint amit láttatni próbáltak velem. Szobám ajtaja elé visszatért a démon. Sokat olvastam akkoriban, történelmi információkat, régebbi regényeket, összes Jókait, Mikszáth-ot, magyar verseket, magyar íróktól de felfedeztem sok, a világirodalomban fellelhetö költöt, esténként elolvastam egy teljes regényt, mindenevöként, fantasztikus irodalmat, jelenkori esszé-, novella és regényírók könnyü és nehéz írásait... Néhány régi és új haverral moziba, kirándulni jártam, dunára evezni, bejárva a dunakanyart össze vissza... Téli hónapokban még kijártam a müjégre, de észre kellet vennem, hogy szinte egyedül maradtam. Közben felelevenítettem régi kapcsolatomat egy volt barátommal, akivel tavasszal elindultunk újabb motorostúrákra, rövidesen, magyarországot kinöve, már a cseheknél, lengyeleknél, végül erdélyben is meglátogatva ismeröst, rokont, barátokat és barátnöket. A hetvenes évek második felében ezek az utazások hoztak új értelmet az életemben. Három éven keresztül tudtam segíteni olyan erdélyi magyaroknak akik öneröböl erre képtelenek voltak. Abban az idöben már elég eröteljesen terrorizálták az ott élö - a román rezsim által ellenzékinek jegyzett - magyarokat. Közben tovább tanultam, az is tetszett. A motorosokat az idöben nem nagyon ellenörizték. Vagy nekem volt olyan bárgyú, szolíd képem, hogy nem tartottak gyanusnak a határörök. Adódott a lehetöség, így sikerült néhány emberen segíteni.

A "fizettség" az izgalom volt, meg néhányszor egy hálás mosoly...

Persze - ezek az évek az én látásomat is feljavították, visszaolvastam a magyar politikára, 56 elötti terrorra, apám kálváriájának háttéreseményeire, a mesére, hazugságra, aljasságra derült fény, amikor összekapcsolódtak a fejemben az én életemmel párhuzamosan történt események. De nem voltam biztos önmagamban, abban, hogy jól értelmezem a dolgokat, jól összesítek és kombinálok. A 70-es évek "Aki nincs ellenünk az velünk van" u.n. "Gulyáskommunizmusa" nem volt egyértelmü. Ahogy napjainkban is még magyarok százezrei is azon vacilálnak, hogy akkor milyen "jó volt" és most mennyire rossz, ahogy az elmúlt 34 év alatt (azóta élek távol hazámtól) azt látom, hogy magyarok milliói - és generációk sora tántorog ugyanazon az úton amit én jártam be a hetvenes években (késöbb ezt ugy írtam meg mint a "Feltápászkodásom kora") rátalálva arra, aminek a végén mindenkinek választ kell majd adnia a "-Hogyan tovább?" kérdésre. De nekem - akkor - elég volt néhány év.

Nektek, akik ezt ma magyarországon olvassátok, döntenetek kell. Ti viszont akik már nem otthon laktok, dolgoztok, éltek (esetleg több évtizede), nem kell már döntenetek. Velem együtt ti még /- vagy a számotokra utolsó pillanatban -/ egyedül döntöttetek a sorsotokról. Biztos, hogy nem mindenki kényszer nélkül, de - ha kényszeritö körülmények nyomására is - mégis saját elhatározásból húztátok át a váltó karját.
Azt is tudom, hogy nem mindenkinek volt (lett) szerencséje, néhányan nem voltak képesek áttörni a korlátaikat, mások talán szerencsével, a többiek - azzal amit a sorsuk megadott nekik. Tudással, ösztönösen, hittel, sikerült új életet vagy más életet kezdeniük.
A mai helyzet rosszabb. Gyerekkoromban nem bíztam önmagamban, nem volt mire támaszkodnom a családom szeretetén és az angyalföldi "betyárbecsületen" kivül. Amikor ide kimotoroztam, még évek teltek el ameddigre annyira "letisztult a kép", hogy be mertem vallani magamnak: Helyesen döntöttem. Nekem megadatott, Tóásónak hat év börtön nyomorusága után egy szervezet segítsége hozta el újra a "szabadságát". Nem biztos, hogy nem nyomorította meg egy életre Mások meghalnak, elsorvadnak, elvesztik minden életerejüket, eldeformálódnak.

Egy életünk van - vigyáznunk kell erre az egyre. Nem hiszek a következöben, a reinkarnációban, de ki tudja. A tudott sorsom az amit átéltem az ismeretlen karma pedig az új sorsom lesz, vagy nem. Most nem segít, nem vígasztal nem bátorít.

Nektek - magyarországon - döntenetek kell. Beéritek azzal, hogy bárki keze után kapdossatok? Nem Imre s nem is én fogjuk megmondani mi a teendö. Nekem úgy alakult, hogy 81-ben csak magamért tartoztam felelösséggel és az se, akkor se volt könnyü. Tanácsot se tudok adni csak az innen, más perspektívából látható dolgok értelmezéséböl adódó gondolataimat oszthatom meg veletek. Kell, nem kell (Szenvedés / Page Down). Szerintem napjainkban csak egy lehetöségetek van. A magyarok nagy része leamortizálódott az utóbbi két évtized alatt. Ezzel számolnia kel mindazoknak akik ezt nem fogadják el. Van közöttetek olyan aki képes összefogni másokkal és olyan is aki vezetni képes a többiekket amennyiben megkapja erre a lehetöséget. Imre - eddigi aktív éveit tekintve - alaphelyzetböl tudja az emberek figyelmét fokuszálni, lekötni olyan intenzitással amire alig néhány ember képes százezrek közül. Sajnos a többség csupán sodródó, érzelmileg zavart, dekoncentrált esetleg nem megfelelö szintü önkontrollal rendelkezö egyén. Ezek többsége is jóindulatú, de megkeseredett és összefogásra képtelen karakter. Megfontolatlan, könnyen haragra gerjedö, adott esetben dühödt indulatokra képes rosszabb esetben egy, a személyét váratlanul érö erö hatására gyülöletre hajlamos, konttrollját vesztett gyilkos hajlamokkal bíró lénnyé változik. Végül - olyanok is itt vannak közöttünk akik utasításra, elöre vagy szinkronban megtervezett "beszólásokkal", intrikákkal befolyásolják illetve tévútra irányítják az általuk veszélyesnek itélt hírek által kiváltott reakciók - számukra kellemetlen irányt vevö - erejét és kiköveztetett információit. Gondoljatok a Chemtrail-jelenségre, Imre rendörséggel kapcsolatos információira, néhány megmagyarázhatatlan öngyilkosságra (világviszonylatban magyarországon ez elenyészö és persze nem is értesülünk mindenröl.)

Az óra ketyeg, az út ami elöttünk van egyrészt távolba olvad, és nem tudható mit találunk a végén, de egy biztos, az út ki van jelölve a számunkra és - talán - néhány ponttól eltekintve már nincs róla lejárat. Ti, akik még az úton haladtok - bármilyen megfontolásból - kettöt tehettek. Leültök ott ahol éppen vagytok és bevárjátok a takarító osztagot vagy összeálltok és közös erövel elindultok végre kéz a kézben. Ma se itt se máshol nincs egyetlen épkézláb, összetartó csapat az országban. Egy kezemem meg tudom számolni azokat a vezetöket akik köré esetleg kislétszámú de erös csapat épülhet ki, sajnos ezek a vezetök se találták meg eddig az egymást segítö, támogató kommunikáció lehetöségét.

Nincs jövöje a magyar ellenállásnak.

Felejtsétek el. Se tudással, se fizikai erövel összefogható csoportok megalakitására nem vagytok képesek. Nincs semmi a kezetekben. Mentsétek magatokat - de együtt és söpörjétek ki a nagy magyar múltat. Ha jövöt akartok akkor mentsétek át ezt a múltat a jövö magyarjai számára. Ez a feladat. Imre ott tévedett veletek kapcsolatban, hogy bizalmat szavazott nektek. Eljátszottátok. Ezek a generációk amelyben én is éltem, még túl szelíd személyekböl állnak ahhoz, hogy egy másik ember torkát képesek legyenek átharapni, ezek a generációk nem képesek öngyilkos módra harcolni és meghalni, ezek a generációk nem tanultak meg élni és sajnos a világ vesztesei. Egy rabságban élö oroszlán kihúzott fogakkal csak egy nagy szelíd cica. A vadálat benne csak akkor ébred fel, ha megtanulja mire képes a benne szunnyadó öserö. De egy életen keresztül elfojtották benne, napi rendszerességgel megkapta a táplálékát és pihenhetett a múlt hüs kövén. Álmában rohant talán a préda után, de ébredésekor ott látta maga elött a következö adag húst... vagy annak pótlékát; valami húsfélét.
Azonban higgyétek el, nem csak a magyarok, de európa és a nagyvilág legtöbb népe ugyanígy nyalogatja magát egy kiadós ebédet követön. Gyomra emészti a koncot, böffent néhányat, esetleg pihen egyet a símogató napsütésben, vagy hüsöl az árnyékban és álmában ösei harcát éli át újra és újra és újra.
Szerintetek melyik nép képes arra, hogy felemelkedjen és harcoljon azért, hogy túlélje a következö éveket? A magyar erre nem képes. Talán néhányan közületek. Szinte lehetetlen túlélni bárkinek... hacsak nem úszik az árral és valahol, valamikor kifog egy törékeny ágat, amibe megkapaszkodhat és talán meg is menekül.

Lesznek gyöztesek és milliószámra olyanok akik mindenüket elvesztették. Ez így volt mindig és most se történik másképpen. Valakik túlélik és - esetleg akad majd egy-két hírvivö aki átment néhány dolgot a jövö nemzedékei számára. Vagy mindanyian elpusztulunk. Talán minden emberi beavatkozás nélkül esetleg beavatkozásunkkal felgyorsítva azt.
Nem biztos az sem hogy az én életemben történik meg, nem is szeretném, mert ott vannak a gyerekeim és azt kívánom jósorsomnak, hogy ök búcsúztassanak el engem és ne fordítva történjen. Lassan - azt hiszem - szerencsés életet mondhatok magamnak, persze minden pillanatban megváltozhat ez a világ, de reménykedek.
Ti, akik otthon éltek, ugyancsak megkaphatjátok a sorstól egy jobb élet lehetöségét, de ezt nem önkezetek által irányítva, csak egymást segítve, hogy a többségnek sikerülhessen kilábalni a jelen reménytelenségéböl.
Ahogy eddig is, azok fogják alapjaiban megrengetni (talán kifordítani sarkaiból) a világot akik a jelen pillanatban ugyancsak a hatalom legfelsöbb emeletein élnek. Az ottani ellenzék. Létezik. Ha a jelenlegi embermilliárdoknak egy kis szerencséjük lesz és megajándékozzák öket a túléléssel, lehet jövöje magyarnak, más népeknek. A gyöztes mindent visz! Értünk vagy ellenünk. Talán még azt is megengedik, hogy harcolhassunk, ideált keresve-találva hösként vagy halottként fejezzük be a korszakot ami a nekünk jutott, a mi sorsunk.

Valahol, mindig a humorérzékem emelt át a sok buktatón ami életem során elém került, de az is, hogy próbáltam egyedül, öneröböl, akaratosan és megalkuvás nélkül túljutni azokon. Nekem (eddig) sikerült.

Ezt kívánom nektek is, de ideje levenni a szemetek elé kötött kendöt!

...és igen, továbbra is elküldhettek a bús p.csába. Egy kapott pofon engem energiával tölt fel! Különbözünk egymástól.

Vannak akik elfutnak. Persze innen könnyen beszélek Kuss kibic!

Hát - kicsit késön fejezem be a misét de még mindig vasárnap van. Talán legyen éjféli mise.... hol lehet az a misebor?

Gerry

https://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=9143&c_start=40

Címkék:

Vissza

Téma: PI Klub speciál -Vasárnapi Istentisztelet helyett.

Nincs hozzászólás.

PI Klub speciál - Vasárnapi Istentisztelet helyett

Címkék:

Téma: PI Klub speciál -Vasárnapi Istentisztelet helyett.

Új hozzászólás hozzáadása

Keresés

Elérhetőség